gyengeség

Ha egyszer komolyan bíznék benne, hogy kérésem meghallgatásra talál, akkor kitartást szeretnék. Sokat. Mert nincs. És amikor - túl sokszor - eluralkodik rajtam a gyengeség, akkor bizony csak mérgezem magam filmes szerelemmel, ami aztán tovább bontja kitartásom roskatag falait. Nem teljesen adok igazat kedvenc Winstonomnak, mely szerint a bátorság az egyetlen erény, és minden belőle fakad, mert a kitartás nem, és anélkül bizony mit ér bármilyen elhatározás?

a vég kezdete

Tegnap a jó idő tiszteletére jól belázasodtam. Nem tartott soká, de elég alaposan kiütött. Olyannyira, hogy már reggel dezertálnom kellett az irodából. Főnök néni nem ellenkezett, ami kifejezetten okos dolog volt a részéről - részemről pedig nagyképűség, ha el tudom képzelni ebben a vonatkozásban, hogy esetleg nem vagyok nélkülözhetető - mert mire hazaértem úgy eluralkodott rajtam a hőmérséklet, hogy kidőltem, mint egy fa. Túlélem persze, még éreztem kicsit ma is az utórezgéseket, de valószínüleg csak a hirtelen tavasz döntött le a lábamról - tegyük hozzá, azt alaposabban tette, mint akármilyen amorózó.
A gyakorlattól megválást egyébként a hétvége fényében már elhatároztam, mert a sorozatos vendéglátás némileg megbolygatta tanulási terveimet, és így közel sem állok úgy, ahogy szeretnék, de mint tudjuk, ideális állapot nincs is.
Jelenleg épp a Kacsa utcából jövök. Beiratkoztam az edzőterembe, ahol két-háromnaponként vágtázok negyven-ötven percet. A cél még mindig a félmaraton, van kihívás. Jelenleg 42 perc alatt 7 km-t sikerült teljesíteni, ami az edzéstervemnek tökéletesen megfelel, egyelőre nem akarok gyorsan futni, nem akarok sokat futni, amit szeretnék, hogy lassan visszanyerjem a formám (mind edzettségileg, mind alakilag).
Remetéskedem közben, a havat, biciklit, a társaságot és a szaunát leszámítva tiszta Tampere.

gyakorlatozás

Az extra napot nagyon tudom értékelni, pláne, hogy nem lehet jól állni a polgári jog tanulással.
London óta új ritmust vett fel az életem: reggel hat körül felkelek, és olvasgatok az ágyban - semmi romantika, legtöbbször nagyrabecsült professzorunk eszmefuttatásai ébresztenek - majd hét és fél nyolc körül megjelenek a macis pizsamámban vagy a kockásszélű köpenyemben a konyhában. A tea alap, meg a zuhanyzás (ezt már másik helyiségben hajtom végre), aztán elmerengek a szekrényem előtt, és ahogy a B oldal hőse, igyekszem valami olyan megoldást találni testem befedésére, amely olyan megjegyzésekre ragadtatja a környezetem, ami felvidít. Pont ezekkel az áttételekkel. Ahogy hősöm, legtöbbször én is megállapítom, hogy a vonatkozó öltözet nem lesz jó, de nem is cserélhető jobbra, minden kombináció egyformán rossz, csak valamiféle radikális megoldás segíthetne. Ruhatárom változott kissé: kevésbé kényelmes, sokkal inkább elegáns darabokkal gazdagodott. Anyus is besegített, én is vadásztam, így szükség - és lustaságom - esetén két hétig képes vagyok hozzávetőlegesen elegánsan, de mindenképpen munkaképes öltözékben mutatkozni. Kedvencem a fekete-fehér virágos tunika, ami így elrémisztően hangzik, a valóságban viszont nem csak vidám, hanem ápol és eltakar. Mindenképpen szeretnék viszont több kék színű ruhadarabot - ingeket, szoknyákat, mert főképp feketét, a rózsaszínt és az árnyalatait viselem, de kedvenc színem egyelőre sehol.
A nyolctól fél - esetleg háromnegyed - kilencig terjedő időszak a rohanásé és az utazásé. Gyakorlatilag folyton késésben vagyok, de sokszor sikerül időben megérkezni. Testmozgásnak nem rossz, de cseppet sem sikkes. Hétfőn mindezt Arthurral a nyakamban, az sokkal mókásabb.
A nap világosabb részét az irodában töltöm. Igyekszem hasznos lenni és megtanulni, amit lehet, de legtöbbször orrbavágnak saját hiányosságaim. Szerencsére a többiek rendesek és türelmesek, de ha magamnak kell valamit beismerni, az bizony rosszabb, mint ha a szemembe vágják. Főleg az angoltudásomon érzem a szakmai csiszolgatás szükségességét, és mihelyt lehet, sürgősen neki is látok. Ebédelni a töröknél szoktam a szomszédban. Már ismernek, tudják, hogy a kebabot csirkéből, csípősen szeretem.
A kizárólag szellemi profit elérését célzó munkálkodásom nagy előnye, hogy még sötétedés beállta előtt hazaérek. Komolyan, kezdem nagyon is megérteni az igazi fölnőtteket, akik jó nagy fizetésről és jó rövid munkaidőről álmodnak, az elején én is teljesen használhatatlan voltam este, csak ültem, néztem magam elé, és tényleg nem gondoltam semmire, és jó volt. Az elmúlt öt hét alatt egy halom hasznos dolgot tanultam, sokkal ügyesebben kezelem a számítógép szövegszerkesztő és táblázatcsináló programjait, a jogtár a barátom, az interneten meg bármit képes vagyok megkeresni. Tisztában vagyok a házvezetőnők és ápolónők óradíjával, bármikor kiszámítom egy összeg jegybanki alapkamat szerinti gyarapodását, az infláció szerint oda és vissza is korrigálok, ismerem a limuzinkölcsönzés világát, letisztult a képem a házasságról, mint jogi intézményről, és tisztában vagyok a tűzvédelemmel. Jártam három bíróságon, két tárgyaláson, egyszer a cégbíróságon, földhivatalban kétszer, és láttam élő ügyfelet. Szóval ha a történetnek nincs is egyelőre happy end a végén - ahogy egyszer egy évfolyamtársam megfogalmazta - a hősnő egyelőre él és virul.

vadkacsa

A Katonában jártunk Anyussal. Kicsit tartottam Ibsentől, mert mivel elég zsenge koromban olvastam fent jelzett művét, meglehetősen szenvedélyes vélemény maradt meg bennem róla. Másrészről szeretem a klasszikusabb színházfelfogást, és tartottam kicsit attól, hogy nem sikerül a darabnak igazán megszólítania.
Nos, meg kell mondjam, le a kalappal a társulat előtt: a legapróbb szerepekben is zseniális villantásokat láttunk. Máté Gábor úgy volt meghatározó a színpadon, hogy mindössze kétszer öt percet töltött rajta, Haumann pedig akkor is betöltötte lényével a teret, amikor egy széken szundikált, vagy épp perceken keresztül ugyanazzal az arckifejezéssel dermedten meg sem moccant. Hjalmar ugyan kevésbé volt puhány és ellenszenves, mint a regényben, Gregers viszont annyira tenyérbemászóra sikerült - igazán hasonlított közben egy rémes skandináv igazságosztóra - hogy az a gondolatom támadt, hogy Ibsennek még azelőtt kellett volna lepuffantania, mielőtt eszébe jutott volna a darabba beleírni. A lányok is kitettek magukért, Ginát olyan ragyogó, okos és ügyes asszonnyá sikerült formálni, hogy eleve mindenki megbocsátott neki mindent.
Gondolkodtam Gregersen, hogy mennyire van létjogosultsága az ilyenforma idealizmusnak, ami oly erőszakos, hogy saját élete helyett másokéba szeretné saját eszméit beleerőltetni. Az öreg Verle ugyanis bűnök és hazugságok után az ugyancsak nem makulátlan Sörbyné előtt feltárja titkait, és életük végére épp olyan házasságot kötnek, amilyet fia Hjalmarnak talál ki. Hjalmar pedig az iszákos orvos jövendölése szerint egyszer majd saját önsajnálatába fog belefulladni, holott Hedvig áldozatának csak akkor volna értelme, ha apja és anyja megtisztul tőle. Szóval az ifjabb Verlének akárhogy is, igaza van, csak azt felejti el, hogy akik az eszmék szerint kellene éljenek, emberek.

esélyegyenlőség

A mai napi hihetetlen kreativitásomra utal, hogy komolyan eltöprengtem, nem sérti-e az esélyegyenlőséget, hogy szegény férfiaknak nem adatik meg a lehetőség, hogy nem csak nejük vezetéknevét, hanem az ahhoz tartozó tudományos fokozatot is felvehessék. Vagy a balance kedvéért a nő vehet fel két betűt a neve elejére és végére is? Padtársam (sic!), érdeklődésemre azt felelte, hogy eddig a fent vázolt probléma nem okozott neki komoly gyötrelmeket, ennek őszintén örültem.
Bob az extra, egészségetekre!
(nb: Polgár vizsga 4 hét múlva.)

mouse house

Először ráfogtam csökkent látási képességeimre, főleg, mert hat óra körül nagyon is gyanakodva figyelem a világot. Aztán leguggoltam az akvárium mellé, és akárhogy is, csak a fekete egeret találtam. Megbökdöstem az üveget, se továbbra sem bújt elő a barna. Megszökött. Erről tájékoztattam Anyust - látszott, hogy negyed hét előtt szeret ilyen újságra ébredni - majd elrobogtam.
Mikor hazaértem, megfelelő frissen és büdösen, de eltelve önnön nagyságomtól és kitartásomtól, még mindig érvényben volt az előszoba ajtóra kifüggesztett vigyázz, höri! jelzés, igaz, rendszertanilag hibásan, hiszen Castor (vagy Pollux, mittomén melyik melyik) mongol futóegér, szóval csak távoli rokon.
Aztán előbújt. Fél 8 körül. Szerintem az ultrahangok miatt választotta a dolgozószobát a konyha helyett, és mikor a nyomtató rákezdte, ő is zörögni kezdett. Anyus, a sasfülű meghallotta, Petiapu, villámkéz pedig befogta egy fagylaltosdobozzal. Most duplán megerősített rács mögött vélhetően alszik a vackában. A kis huncut!

efter brylluppet

A film első percei annyira rámtelepedtek, hogy nem csak a következőkben láttam a dán világot feleslegesen gazdagnak, hanem komolyan felmerült bennem, hogy összepakolok, és elmegyek árva gyerekeket nevelni a Gangesz partjára. Aztán jöttek a szarvasok.
Régóta készültem erre a mozira, és sokkal többet nyújtott, mint vártam. Jóval sablonosabb, szenvedélyesebb és ösztönök által vezérelt filmre számítottam, és örülök, hogy csalódnom kellett. Meglepett a figurák árnyalt kidolgozása. Volt karakter, akiről az elején azt hittem, egy joviális dúsgazdag üzletember, majd átváltozott gonosz manipulátorrá, egy pillanatig undok disznónak látszott, még egy kicsi, és átváltozott sérülékeny emberré, aztán már megsajnáltam, aztán utáltam, aztán megszerettem, és még mindig nem tudom, mi minden rejtőzik benne valójában. Tetszett ez a kamélonság, amit felfedeztem a szereplőkben. Azáltal tűntek hitelesnek, hogy nem lehetett ilyennek vagy olyannak nevezni őket, hiszen épp a pillnat és saját szándékaik szerint voltak esendőek, erőszakosak, önzők, áldozatok, nyertesek, vesztesek. A történetben mindig akadt egy-két olyan suhintás, ami pillanatokra új színeket villantott fel a képekben.
Még valami: többször volt az az érzésem, hogy véget ér a történet, és mindig folytatódott. Nem feleslegesen, az új jelenetek nem laposították, nem is lekerekítették, hanem árnyalták a lezárást. Ahogy egyébként lenniük kell.
Tessék megnézni!