morfondir

No, mai élménybeszámlómat három részre lehet osztani. Az elsőben a napi történéseket irom le, a másodikban szót ejtek az elnökválasztás eredményeiről, a harmadik részben pedig párhuzamot vonok a finn és a magyar politikai és egyéb élet között. Utolsó nem nagyon emészthető, csak saját felelősségre lehet olvasni, de mindenképpen le akartam irni, mert nagyon foglalkoztatott mostanában. Aki pedig nem most akarja felfedezni a sötét oldalamat, az egyeszerűen ugorja át.

No, tehát egyetem. Ma egész hamar berobogtam, szerencsésen megszereztem két fontos könyvet is a book-examemre. Decision-making in the European Union az egyik, a másik Theories of European Integration. Különböző órákra kellenek, majd meglátjuk, mennyire sikerül átrágnom magam rajtuk, a kölcsönzési idő szerint erre három hetem van. Sajnos még nem kaptam kézhez az European Labour Law könyvet, és az online study circle-höz szükséges Kleinman könyv is csak az olvasóteremben van meg, sokan elő is jegyezték. Mindegy, majd bejárok és elolvasom, de előbb ez a kettő jön. Délután találkoztam Torstennel, beültünk az Europa Caféba, beszélgettünk vagy három órát. Jó volt, mert sok érdekes témát érintettünk közben, és mindent angolul, szóval gyakoroltam is egy kicsit. Visszafelé sétálva felfedeztük a magyar tiszteletbeli konzulátus épületét, ami a Tammerkoski folyó partján a régi ipari épületek között rejtőzködik. Mindenféle ajándékboltok, múzeumok vannak körülötte. Az egyik kirakatban láttam nagyon aranyos Mummy-kat meg rénszarvasokat, szerintem viszek haza majd ilyeneket az öcsiknek, mert tényleg kedvesek voltak. A végső hazatekerés előtt még beugrottam az egyetemre, kicsitbeszélgettem Braziliával, aztán nyomás haza. Megint könnyebb a közlkedés, mert letakaritották a járdákat, teljesen egyenes, kemény a hó, gyorsan és könnyen lehet rajta száguldozni - no, azért sem belőlem, sem kicsi biciklimből ne nézzen ki senki hihetetlen sebességeket.

Tegnap végre kiválasztották az elnököt is a békés finnek. Ahogy körbetekertem a várost, mindenhol, de tényleg mindenhol finn zászlókkal találkoztam. A házak kertjében, a köz- és nem köz épületeken egyaránt. Érdekes volt, mert máshol semmi izgalom nem volt tapasztalható. A plakátok közül csak a két jelöltöt hirdetők maradtak fenn, nem több helyen, mint a multkor. No, de az eredmény. Tarja Halonen nyert, és ma tele volt az ország azokkal a cimlapokkal, amelyeken Sauli egyáltalán nem finn módra kezet csókol neki mosolyogva, úgy gratulál. Hát, szép gesztusnak tartottam, és megpróbáltam a gondolatot hazai közszereplőkre alkalmazni, de ez harsány nevetést váltott ki belőlem. Másoknak is javaslom, nagyon szórakoztató! Amúgy jól sikerült Niinistönek a hajrá, mert ahhoz képest, hogy az első fordulóban csak 24%-ot szerzett az elnökasszony 46-áhz képest, a második fordulóban, maga mögött tudva a miniszterelnök, és harmadik helyezett Matti Vanhanen centrum pártjának szimpatizánsait is egészen meg tudta szorongatni Halonent, végül 49%-ot szerzett a győztes 51%-kal szemben. A részvételi hajlandóság 77% körül alakult, ez mindenképpen magasabb, mint nálunk a rendszerváltás utáni bármelyik választási jelenlét. Gondoom ez is annak a jele, hogy kicsit tudatosabban, önézetesebben élik meg a népek errefelé az állampolgárságot és az állampolgári jogokat.

Délután, amikor Torstennel megtárgyaltuk különböző költözéseinket, városélményeinket, akkor szó esett arról is, hogy ha elköltözünk valahonnan, akkor távolból sokkal objektivabban látjuk annak az erényeit, hibáit. Kicsit furcsa, de egy szűk hónap után igy vagyok Magyarországgal is. Talán azért, mert látom, hogy máshol a dolgok másként működnek, és van egy összehasonlitási alapom. Finnországban észre kellet vegyem, hogy Magyarországnak hihetetlen szellemi és mentális erőforrásai vannak. Gazdag múltunk, hagyományaink, szokásaink - és nem kifejezetten népszokásokra gondolok -, belső tartalékaink. És ezeket csöppet sem tudjuk használni. A napi hirekben általában elkeseritő dolgokat találok, elkeseritő sokszor, hogy mi lehet hir odahaza. A magyar választások kapcsán elég összevetni a két oldal retorikáját és a külföldi elemzéseket. Nem szabad, hogy egy országban a saját maga által (akármelyik oldalról) elismert tények és a külföldi vélemény ennyire különbözzön. Szomorú az is, hogy 16 év után még mindig nem tudtuk ledobni magunkról a szcilaista rendszer depresszióját. Azt hiszem, hogy a felelősség és a félelem az a két fogalom, amelyeket nagyon át kellene formálni. A felelős demkráciában még mindig nem alalkult ki, hogy az emberek belülről, saját lelkiismeretük, igényeik által kényszeritve vállalják a felelősséget tetteikért. 1. gyűrű: vállalom a felelősséget saját magamért: vigyázok az egészségemre, nem pusztitom magamat, és megpróbálom megtalálni azt az életformát, amelyben a legjobbat tudom nyújtani. 2. gyűrű: vállalom a felelősséget a magatratásaimért a családommal szemben, nem életk vissza a segitséggel, a támogatással, a saját porzicómmal, erőfölényemmel. 3. gyűrű: vállalom a felelősséget mindazért, amit a munkámmal létrehozok, hogy azt a legjobb tehetségem szerint csinálom. 4. gyűrű: vállalom a felelősséget a környezetemért, városomért, országomért, akár arról van szó, hogy ne szemeteljek, akár arról, hogy nem hagyok külföldön rossz benyomást. Ez egyelőre csak utópia. Sokkal riasztóbb számomra, hogy megint politikai, közéleti szereplővé vált a félelem. A Szabó-ügy kapcsán is elgondolkodtató, hogy egy félelem által vezérelt rendszer, ami volt 1990-ig, még mindig, sok évvel később is ugyanúgy sakkban tudja tartani a benne élőket, őt túlélőket, mert nincs olyan őszinte párbeszéd azóta sem, ami ezt a félelmet fel tudná oldani. Amikor tavaly tavasszal a szakkollégiumban pont erről tartottunk kerekasztal-beszélgetést, elhangzott, hogy csakis a nyilvánosság, a történelmi ismeretek és az egyéni sorsokat is feltáró őszinteség vezethet ezeknek a csöppet sem általánositható dolgoknak a megértéséhez. Itélkezni pedig senkinek nincs joga, mert minden szituáció más és más volt, és hogyan lehet egy rendszer apró fogaskereketinek a felelősségét boncolgatni, amikor a motor felelősége fel sem merül.

csavargás

A nap sütött, én nem, mert hosszas főzőcskézés helyett a barangolást választottam: biciklire pattantam, és meglovagoltam a +1 fokot. Először is betekertem a belvárosba a szokásos Santaharjuntie - Sotilaankatu - Nekalantie útvonalon. Már emlitettem, hogy találtam egy szökőutat a tó mellett, most megtaláltam a folytatását is, ezzel kikerülök egy emelkedőt, és egyből a buszpályaudvarhoz érek, ahonnan a Hamenkatu már csak egy ugrás. Ennek a végén, ott, ahol a tamperei katolikus (sic!) templom áll, kezdődik a Pirkankatu, amely nyugat felé kivezet a belvárosból. Ez egy elég forgalmas út, ezen tekertem tovább - sajnos általában fölfele - hogy elérjek Tampere Rózsadombjára. (Azt lehet, hogy elfelejtettem mondani, hogy errefelé nagyon széles gyalog-és kerékpárutak vannak, mindenhol, úgyhogy hacsak nem röviditek vele egy-két kereszteződést, vagy áthatolhatatlan hómezőt, nem kell letérnem róla, teljesen biztonságosan, messze a forgalomtól kerekezem.)

Ez a magaslat arról nevezetes, hogy mindkét nagy tavat látni lehet a tetejéről (már ha az ember megfordul, mert azért egyszerre nem megy). Régebben - régen régen, mondjuk száz évvel ezelőtt - szegényebbek laktak itt, most nem egészen, mert felértékelődött a domb a kilátás miatt, és a városközponttól való távolság és a meredek utcák sem jelentenek már kihivást. A régi épületek azért megmaradtak, bár gondolom belül átépitették őket. Hagyományos finn faházak sorakoznak szorosan egymás mellett a meredek utcákon, csak egészen kicsi udvar tartozik hozzájuk. Épp hogy be tudjon menni az autó a garázsba, meg hogy ki lehesen csapni a gyerekeket legelni. Azt, egyébként megfigyeltem, hogy nem nagyok a kertek, ahol egyáltalán van kertje a héznak. A tó mellett lehet látni ilyeneket, ezekben a növényzet sem tűnt nagyon megszeliditettnek. Gondolom, itt úgysincs olyan sokfaja fa, bokor, a finnek amúgy is szeretnek elmenni otthonról túrázni, sielni, ilyesmi, hát nem nagyon foglalkoznak vele. A Pispala dombon is csak jelzésszerű volt a kerti növényzet. Persze másként fest majd ez ha kikerül a hó alól, akkor majd úgyis újra megnézem.

Először a Pyhajarvit fényképeztem, aminek a fehérségéből szőrpamacsokként nőttek ki a zöld szinű szigetek. Ez a déli oldala a dombnak, meredekebb, mint a másik, úgyhogy nem lógtak be fák, nem takarták el a kilátást a házak. A másik oldal felé szélesebb a tető, arra van több ház, igy azt csak később tudtam lefényképezni, amikor már egészen közel mentem a parthoz. Mindkét tavon lehetett látni a sifutók nyomait. Sokan voltak a tó jegén is, szerintem egy következő napos szabadnapon én is teszek majd egy túrát valamelyik cimborámmal, mert mókásnak tűnt fentről, ahogy azon a hatalmas fehér pacán mászkáltak az emberek. Ugyan egy-két helyen vannak lékek, de ott mindig láthatók figyelmeztető bólyák is, és gondolom nem lehet veszélyes, ha olyan sokan nem találják annak. A másik tavon kicsit beljebb a parttól láttam valami épitményt is, körülötte nagyon sokan voltk, de nem tudtam kivenni, mi is lehetett. A Nasijarvi jege is tele volt, szerintem ezen korcsolyáztak is, sifutottak, túráztak, és páran ernyővel a hátukon kihasználták a szelet, és úgy jégsieltek. Vagy mittomén. Érdekes volt mindenesetre. No, ha már erre jártam - Pispala után a Paaskiventie és Kekkosentie nagy nagy körutakon, akkor már nem hagytam ki a Lapinkaarit sem, készitettem róla is egy képet, azt pedig odaillesztettem a vonatkozó bejegyzéshez. Igaz ezen látszik, hogy süt a nap, de sebaj!

Ha arra jártam, gondoltam megkeresem a Kauppi szaunát is, ahol a múlt héten voltunk. Elindultam hát az erdőben, megmásztam jópár elemkedőt, kipihentem ezeket a lejtőkön, aztán hirteen a tó mellett találtam magamat, szauna meg sehol. Eltévedtem tehát. Pedig biztos, hogy egy ideig jó irányba mentem, de ahol már csak fák voltak, meg ösvény, valahol később vagy hamarabb kanyrodtam le. Mindegy, ennek a felfedezését legalább meghagyom későbbre. Kicsit már kezdett elgémberedni a lábam, úgyhogy hazafelé vettem az irányt.

Mivel ma kifejezetten meleg volt, a hó elkezdett vizesedni, nem maradt kemény és sima a kerék alatt, hanem megkásásodott. Néház is volt benne menni, meg nagyon tapadt is úgyhogy egy idő után térdig felszóródott a nadrágomra, a biciklim pedig teljes egészében behavazófott. Úgyhogy amikor hazaértünk, akkor egyből mentünk is zuhanyozni :). Biciklim jelenleg az ablak mellett áll az ebédlőasztal mellet. Már nem csöpög, teljesen száraz, és boldog, hogy a mai éjszakát idefenn töltheti, mert állitólag odalenn jön a lehűlés megint egy kicsit, és szegénykének befagyott volna az alváza.

szauna a határon

A mai nap kicsit rövidre sikerült, világnagy lustálkodásom után mindösszesen csak a fele maradt meg, ezzel kellett valami értelmeset kezdenem. Sajnos a BBC ezúttal tévedett, a napot hamar felfalták a szürke hófellegek, amikből később havat is láttam. Fáradtságom, meg a komor idő okán aztán elhalasztottam a nagy városnéző, fényképező körutat, de arról nem tettem le, hogy legalább a Kaukajarvit, a tavat felfedezzem. Nos, elmondhatom, hogy sikerült, sőt a tó jegén is voltam, szépeket is láttam, és el is fáradtam (ami igaz, könnyen ment).
Nincs ám messze, gyalog is oda lehet érni egy negyed óra alatt, de én a másik oldaláról, biciklivel közelitettem, mert az egészet körbe akartam járni. Sajnos elég szomorú lett az idő, feltámadt egy kicsit a szél is, és igazából akkor lesz majd szép ez a környék, ha elolvad a hó, és minden kizöldül, de azért tetszett. Először a nyugati oldalon fotóztam, ahol jól látszott már a távoli hóesés. Itt egészen hosszan rémerészkedtem a jégre, mert autónyomokat is láttam rajta. Kemény volt, megtartott, csöppet sem inogott alattam.
Egészen a tóig le tudtam menni biciklivel, mert egy jótét hókotró már járt itt előttem, de az alapszabály szinte Finnországban, hogy ahol emberek mozognak, onnan nagyon gyorsan és alaposan eltakaritják a havat. Ezért is lehet télviz idején biciklizni. Nem is annyira eltakaritják, mint inkább járhatóvá, keménnyé teszik. A nagy gépeken kivül sokszor találkoztam olyan terepjárókkal, masszivabb autókkal, amelyek elejére egy böhöm markolókanalat szereltek, igy ezt is be tudják vetni az elemek ellen. Kell is, mert különben itt is elszigetelődhetnének a kisebb települések a külvilágtól. Bár a finneket annyira nem izgatja a hó vagy a hideg, most is láttam, ahogy sokan túráznak, sifutnak - amit a legjobban a befagyott tavakon keresztül lehet, sárkányt eregetnek (sic!), aminek pedig nem is lehetett szinte látni a végét a nagy homályban, kutyát sétáltatnak. A szemben levő lakótelepen délután egyáltalán nem égtek a villanyok, gondolom mikdenki elment otthonról napközben.
A tó északi oldalánál találtam egy szaunát és egy léket. A kettő persze összetartozott, és igaz nem annyira romantikus körülmények között, mint mi Kauppin, ahol a hagyományos faház az erdő közepén, a civilizációtól jó messze a természet szivében található, itt is hangulatos tavas szaunázás folyt. Nem nagyon sikerült a kép, de én azt láttam, ahogy a fürdőruhás emberkék komótosan belemásznak a tóba, aztán ki, kicsit távolabb pedig sielnek páran. Igaz, most nem volt olyan hideg a a levegő, mint múlt szerdán, de nem biztos, hogy nekem ment volna ilyen laza könnyedséggel a tóba sétálás. Mert ők visszafelé sem futottak, sőt, néhányan ott ücsörögtek a szauna előtt a padon és jókat locsogtak.

A mai napra még fontos feladatként egy vasaló beszerzése (kölcsönkérése) vár még rám, ennek eredményességéről majd később beszámolok. Holnapra, holnaputánra az augurok megint napot mondanak, remélem lesz is, mert már kezdem képtelennek érezni magam.

lapinkaari

Időszámitástól függ, hogy hogy nevezzük, mert ha a levekvés előtti idő még a mai nap, akkor ma (mégpedig lefekvés előtt irom az első sorokat), ha a dátum szerint nézzük, akkor tegnap este hatalmas buli volt a Lapinkaari kollégiumban. Ez a toas nagy dormitory-ja, azaz magyar szemmel is kollégiumnak nevezhető szállásépülete. Legalább öt emeletes, és minden emeleten egy konyhához tartoznak a folyosóról nyiló egyágyas, vizesblokkos szobák. Körülbelül olyan, mint Endi MCC-s fellegvára, azzal a különbséggel, hogy sokkal kevesebb a szinteken a közösségi tér. Délután találkoztam itt az udvaron Joanne-nel, aki mondta, hogy mindenképpen menjek el, és aztán este igy is döntöttem. Kicsit későn, mert épp befejeztem a mosást, és kihevertem azt a traumát, hogy a rendszer egyszerűen leáll kilenckor, a centrifuga éjszakára bezabálta a függönyömet, és csak reggel mehetek érte, úgyhogy majdnem tiz óra volt, amikor végre elhatározásra jutottam, és a busz negyed tizenegykor indult. Gyorsan összeszedtem magam, kiteregettem, nagy sprintben elértem a buszt, hamar odataláltam az épülethez is, úgyhogy 11-kor már partiztam is.

Bulizási szokásaim egyelőre még fejlesztés alatt állnak, mert túl lassan engedek fel. Illetve amikor nagy a tömeg, akkor nem tudok mit kezdeni vele, de az egyénekkel már csak-csak. Szerencsém volt viszont, mert egyrészt ott volt Cezar, Audrey (kép), akikkel sokat beszélgettem az elején - és ez olyan, hogy egy idő után a barátaikkal is, később meg megérkezett Torsten, aki összehozott a miskolci lányokkal, úgyhogy a végén általában velük voltam. A buli a második emeleti konyhában zajlott, amiről a nagy tömegben csöppet sem lehetett érszevenni, hogy étkezésre is használják. Túlzsúfolt volt és kicsit mocskos. Most kicsit fel is értékelődött a szememben kaukajarvi fellegváram, mert ugyan itt nem olyan nagyon egyszerű összejönni az emberekkel, de tényleg csak a mi birodalmunk, és nem kell attól tartani, hogy az éjszaka közepén váratlan lármákra riadunk fel, vagy hogy egyáltalán nem tudunk aludni a zene és a hangzavar miatt. (Az univ volt ilyen szempontból számomra az élet sűrüje, mert ott bizony kellett pár hét, mire legalább egy kicsit immunis lettem az éjjeli zajokra. Azt hiszem ott az volt a legrosszabb, amikor pont a mi ablakunk alatt szerelték fel a garden-party hangszóróit, úgyhogy ötig remegett az összes fal.) A lapinkaari egyébként nincs ngyon messze attól a szaunától, ahol a múlt héten voltunk, ez is nagyon közel van a Nasijarvihoz, csak amig a szauna benn van az erdőben kicsit keletebbre, a kollégium szinte pontosan északra van a város fő tengelyét képező vasútvonalaktól.

Az egyik francia srácnak volt születésnapja, akinek nem tudom a nevét, de azért lelkesen énekeltem neki zsoájö-anniverszert. A társaság nagyrészt nemzetközi diákokból állt, de elvétve akadt egy-két finn is. Nagyrészt a konyhában voltunk. Az asztalon mindenféle italok és pancsok, később előkerült egy torta. Nagy nehezen sikerült kinyitni a vészkijárat ajtaját, úgyhogy a falszerű dohányfüst onnantól kezdve kicsit feloszlott, viszont kifejezetten hűvös lett nagyon hamar, mert ugyan most rendkivül jó idő van, de még mindig elmaradunk a fagyponttól. Páran a folyosóra, a lépcsőházba vagy a szobájukba menekültek, később már csak igy tudtuk egymást hallani, mert odabenn nagyon hangos volt a zene. Mint már mondtam, nagyrészt Torstennel, Edittel és Enikővel beszélgettem. A lányokkal megegyeztünk, hogy kicsit össze fogunk tartani, most, hogy már ismerjük egymást, mert igazából ez annak a kulcsa, hogy jó érezd magad. A többiek is általában országonként lógnak együtt. Nekünk magyaroknak talán azért nem volt ez ennyire magától értetődő, mert túl sokfelől érkeztünk. Csenge és Zsuzsa igazából a saját világukban mozognak, értenek finnül, és nem is igénylik annyira a társaságot. Gergő már egy fél éve itt van, neki erre nincs szüksége, Juli pedig csatlakozott az egyik szlovák lányhoz, velünk nem foglalkozik. Edit nem is lakik messze tőlem Lukonmakiban, hazajönni sem lenne rossz együtt. No, majd meglátjuk, egyelőre nagyon szimpatikusaknak tűntek.

Három óra körül indultam haza, a városközpontig egy finnlánnyal mentem. Sajna, elnéztem a busz indulását, úgyhogy 3:10 helyett 3:45-ig kellett elüssem az időt valahogy. Nem volt hideg, mondtam, meg fel is öltöztem, de hogy ne fázzak meg, elindultam a központ felé. Finnországban talán a legjobb a közbiztonság, az, hogy a biciklinket nem szükséges lelakatolni, csak az egyik jele. Igazán rosszarcú alakokat sem lehet látni estefelé, ami inkább jellemző, hogy a hét közben nagyon visszafogott finnek hétvégére kicsit eldobják magukat. A klubok tele voltak este, és nagy élet volt az utcán is. Nem csak fiatalok, középkorú párok, csládok is sétáltak teljes nyugalommal, mintha csak szombat délután lenne (hát, akkor sem lett volna világosabb, az is igaz). Az egyik téren hosszú sor állt a kioszk előtt, ami 16-6 óráig van nyitva, és sokan ültek a McDonald's-ban is. A Hamenkatu, a főutca tele volt fiatalokkal, közöttük rendes kihangositással, nagy beleéléssel két gitáros zenélt. A forgalom sem volt kicsi, csak a busz nem akart jönni, úgyhogy lassan elindultam visszafelé, aztán az egyetem előtti megállóban végre felszállhattam megmentő 22-esemre, és negyedóra alatt hazazötyögtem. Itthon megrázó volt a felismerés, hogy milyen rettenetes büdös vagyok, mintha egy sarki kiskorcsma lennék személyesen, úgyhogy sürgősen kilakoltattam a ruháimat az erkélyre, én pedig megtisztultan, babaillatúen 5 körül nyugovóra tértem. Megpróbáltatásaim sajnos ezzel nem értek véget, mert reggel nyolckor le kellett szaladjak a mosóknyhába, hogy megostromojam a centrifugát, de amikor ezt sikeresen végrehajtottam, minen mást kiteregettem, megforgattam a radiátoron, újra ledőlhettem, és ezúttal déli tizenkettőig fel sem ébredtem.

torstai

A BBC weather mostanában gyakori vendég a képernyőmön. Szeretem, mert olyan, mint Kassiopeia. Csak egy napra előre tudja az időt, három napnál már nagyon nagy a hibahatár. Egy napra előre viszont mindig pontos. Holnapra verőfénys napsütést és olvadáspontot igér, úgyhogy bizakodó szivvel érek nyugovóra. Ha a hétvége is ilyen lesz, akkor elcsámborgok majd a város tulsó felére, készitek néhány fényképet is, meg végre megkeresem a Kaukajarvit.

Megint gyengül a forint, pedig tegnap csúcson volt, úgyhogy sürgősen elkezdtem a magyar számlámról a finnre utalgatni. Külön kaland volt a dolog, mert miután szépen kiszámoltam, hogy mennyire lesz onnan szükségem, és milyen nagyságrendben tudom majd a csodaszép otthoni liliomosat használni, rá kellett jöjjek, hogy még egy sor akadály áll előttem. Például a nemzetközi és a ronda számitógépes bűnözés, ami egyre inkább behatol az internetes bankfiókokba. Igy hát a bank nagyon okosan beépitett a rendszerbe egy napi átutalási limitet, amit csak a mobil aláirás kiterjesztésével lehet felülirni (aki nem érti, forduljon hozzám bizalommal). Igen ám, de a limit bizony olyan alacsony, hogy még a lakbért is csak épp átugorja, a mobil aláirás meg innen csak elég kacifántosan működik, úgyhogy hiába számoltam, hiába kalkuláltam, kezdhetem előlről az egészet. Milyen okos dolog volna bizony abban a korban élni, amikor ha lumpolni támad kedvem, akkor lehúzok az ujjamról egy gyűrűt és likvid állapotba hozom, vagy csak előveszek ládámból egy zacskó aranyat, és semmi akadálya. A végén persze minden sikerült, és büszke vagyok magamra, mert már finnül is el tudok végezni, némi szótáras segitséggel egy tranzakciót. A boltban pedig már nem beszélek angolul, csak az egyetemen. Ott ugyanis a köszönöm, kérem szavakat és a számokat már értem, úgyhogy kezdek beilleszkedni.

Ma finn órán a tantónéni elmesélte a finn ünnepeket. Tetszik, hogy hires embereknek itt külön napjuk van. Február 5 Johan Ludvig Runeberg napja, aki a finnek és a svédek közös (?) nemzeti költője volt, 28 a Kalevala napja, április 9. Bishop Mikael Agricola napja, aki a finn nyelvtan atyja, május 12. Johan Vilhelm Snellman napja, aki nagy nemzeti államférfi vala a 19. század közepén, aztán július 6. Eino Leino (tetszik a neve) napja, aki szntén finn költő volt, aztán október 10-én Aleksis Kivi napja, aki többek között a Hét Testvér cimű első jelentős finn regény szerzője.

Nekünk ugyan van otthon költészet napja, de ha tényleg minden jelentősebb magyar költőt, irót, államférfit meg akarnánk ünnepelni, akkor alig lenne szabadnapunk. Biztosan kellene szelektálni. Azon gondolkodtam, hogy én melyik tizet tartanám a legfontosabbnak. Persze József Attila maradna benne, meg Vörösmarty, Petőfi, Arany. De a többi hat már nem lenne könnyű. Biztos hogy bele kerülne Koszolányi, Babits (a maiak közül nekem különösen kedves Kányádi), de akkor jöhetnének az irók is, Jókai, Mikszáth, drámairók, mint Madách, Katona, és már meg is van a tiz, és még mindig sokan kimaradtak. Lehetne vajon értelmesen szelektálni? Ha rangsort állitanék fel, akkor hova kerülne pl. Szabó Lőrinc, Illyés, hogy a maiakról ne is beszéljek? És az államférfiakat pedig ki is hagytam. Kossuth Lajos persze mindenképp szerepelne a pantheonban, de vajon meg lehetne-e egezni a többiekben? No, milyen jó, hogy nekünk forradalmaink vannak, és azokat aztán szépen egyenletesen el elehet osztani az évben.

Sajnálom viszont, hogy június 24-én már otthon leszek (minden valószinüség szerint éppen bőszen vizsgázom majd), mert a Szentivánéj különösen emlékezetes este Finnországban. Sok helyen egyáltalán le sem megy a nap aznap éjjel. Csenge szerint május vége felé itt is nagyon vilgos estéink lesznek, ami ugyanúgy megkavarja majd az életritmusunkat, mint a mostani sötétség, de az az igazság, hogy alig várom. Mint a holnapi napos napot.

uutiset

Vicces, hogy amikor kapcsolatba lépek az otthoniakkal, akkor folyton elmesélnek valami rettenetes újdonságot, ami Magyarországon történik. Pedig itt sokkal tájékozottabb vagyok, mint otthon, ahol előfordult november óta, hogy a lábamat sem tettem ki a szobámból. Tamperében azért más a helyzet. Élénk figyelemmel kisérem a finn választásokat, bár a Helsingin Sanomat nem kényeztet el nagyon ilyen szempontból, mert ott csak egészen kevés dologgal foglalkoznak, a finn lapokat pedig nem értem. Annál inkább a hazaiakat, úgyhogy máris messzemenő következtetéseket vontam le az ország összes problémáiról, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ha mindenki rám hallgatna, de főleg a döntéshozók, akkor egy rettentő radikális, ámde a közjóval elboritott kies kis ország lenne a végeredmény. Szerencsére a döntéshozók is meg mindenki más kirekeszt a látóköréből, igy bármi is történik, mindig hivatkozhatok a magam igazára. A legtöbb hazai hir egyébként a választások körül mozog, és ezek bizony sokkal intenzivebbek, mint a finnek, ami teljesen érthető is, hiszen itt a hétvégén szavaznak, nálunk meg áprilisban :) De jól is esik ezeket az intenziv közléseket olvasni, mert ha hirtelen egy külföldi elemzéssel találkozom, amiben aztán jó ledorongolják szegény kicsi hazámat, akkor utána mindig visszatérhetek a csodás jövőviziókhoz, és megnyugszom, hogy nincsen is itten semmi probléma.

A plakátok egébként eltűntek az utcákról. Van helyettük tévés vita, meg körút, de az nem ért el a Keskisenkatuig. Helyükre kerültek tulipánok, a LOST minden mennyiségben, meg mosolygó, hiányosan öltözött lányok. Tarja Halonennél mindenképpen impozánsabbak, aki testakatára nézve minden további nélkül lehetne konyhás néni Sárospatakon, de az ellenfél a maga módján szerintem egész helyes pasas, ugyan nem fiatal, de a korához képest teljesen jól néz ki. Részint emiatt, meg mivel rettentő érzékeny vagyok a hátrányos helyzetűekre, én Saulinak szurkolok a hétvégén, aki a felmérések jelen állapotában 10%-kal marad le az elnökasszonytól, de sok a bizonytalan szavazó, sőt, egyre több a tévés vita óta, úgyhogy sohasem lehet tudni. Vasárnap kirakják a zászlókat (innen fogom tudni, hogy vasárnap van), és minden kiderül.

További onlapszemle: az utóbbi időkben kiszélesedtek filmográfiai ismereteim, és pontosan meg tudom mondani, hogy milyen alkalomra az aktuális kinálat mely darabja javasolt. Tisztában vagyok továbbá a tavasz és a nyár minden várható alkotásaival és a nagyobb rendezők terveivel is. Be tudom lőni a magyar közélet minden várható csecsemőjének az érkezését, ezzel kapcsolatban meg kell emlitenem, hogy rengeteg érdekes történetet és tudományos álláspontot is tanulmányoztam a témában, amelyek alapján senkinek nem ajánlom az apás változatot. (Viszont a kirppisből csdaszép babaruhákat minden mennyiségben tudok szállitani!) Ismerem a londoni delfinek anyakönyvi kivonatait, a legjobb teszteredményeket produkáló városi autókat, és örömmel üdvözlöm a bio-üzemanyag hazai bevezetésére való törekvéseket. És továbbra is Kiminek szurkolok, bármilyen is legyen az új Ferrari. Nem vásároltam viszont a tegnapi éjszaka könyvet online, a sárospatakiak visszakerülésének viszont örülök. Tisztában vagyok a térrendezés hatásával az élettani folyamataimra (gyertya ég balról!) és eszem sötétzöldeket. Együttérzek a nagy magyar hidegben rekedtekkel, de már nem kell sokáig fagyoskodni, jön a felmelegedés. De ami a legeslegfontosabb: a nyári divatszinek közözz újra megjelennek a sötét szinek és a fekete, illetve megint divatos lesz a fekete-fehér összeállitás. No, kimeritő voltam?

hóesés

Mégpedig csodaszép. Éppen előttem, az ablak túloldalán potyogtak le szép egyenletesen enyhén ferdén a lámpafénybe, hogy beteritsék az utcát. Most érkeztek, mert tudták, hogy alig jár valaki az utcákon, csak egy-egy kutyus ráncigálta ki a gazdáját. Csalóka ám az időpont, mert már igen öreg este lett. Amikor irni kezdtem nem is sejtettem, hogy igy elcsevegem az időt, de rokonaim barátaim és üzletfeleim nem hagytak más lehetőséget. Dehát nem is bántam. Sokat gondolkodtam és épültem ma este. Sok olyan gondolat is megfogalmazódott bennem, ami eddig még csak csirájában rejőzködött valahol a tekervények között. (Előre elnézést, ez most ilyen mora lisa lesz, ha nem tetszik, akkor lehet ugorni.) A gondolkodás, mint fő foglalatosság kifejezetten jó alibi, mert felmutathatóak a gondolatfutószalag eredményei, mégsem kell csinálni semmi. Estefelé, belemerengve a bank kékes fényébe, regisztrálva azt, hogy nini, még egy eszelős finn, aki éjfél után viszi le a csésze nagyságú kutyáját futkosni, kifejezetten ideálisak a körülmények az önmeghatározáshoz. Szépen átböngészek mindeféle internetes oldalakat, közben teázom, a lábamat felpakolom az asztalra, meggyújtom a piros szivecskés gyertyámat, ami ugye elűz minden káros hatást, és hallgatok egy kis hegedűmuzsikát. A kutyákat viszont nem irigylem. Mert odahaza a gondos nénik már 10 fok alatt is felöltőkbe bugyolálják őket, itt viszont szintén kabátban, de fokoktól teljesen függetlenül leterelik őket. Egyik este is ott didergett egy kb. 20 centi maga 5 centi széles a bolt mellett. Kedvem lett volna körbelehelni, szerintem egy ilyen pici jószágnak már az is kályha.

Ma egyébként levelezős napom volt, mert elkezdtem gyártani az otthoni tanaraknak a szivhezszóló leveleket tantárgy elfogadás ügyben. Még nincs kész az összes, de remélem jó munkát végeztem, nagy szivük megszólal majd, és elismerik, valóban az ő általuk megkivánt irányba gyarapodtam szellemileg Finnországban is.Az tény, hogy nem szivesen gondolok a vizsgaidőszakra, mert nem lesz egyszerű menet, de az mindenképpen vigasztal, hogy akkor már bőven nyár lesz odahaza. Már meg is van a repülőjegy, sőt, annyit nézegettem a járatokat, hogy teljesen képzett vagyok légitársaság ügyben, de azért információs irodát még nem nyitok. Az lesz az egészben a legjobb, hogy Anys (saját kiejtéssel finn betűkre képezve) meglátogat majd a végén, amikor itt már úgysem lesz semmi kötelezettségem, és lesz egy szép, jó idős, lányos hetünk. Már tervezem az útvonalat, mert az biztos, hogy Tampere és Helsinki mellett máshova is elmegyünk majd, de az titok, hogy hova! Május 31-ig viszont még több, mint másfélszáz nap van, addig pedig nekem kell felfedezni amennyit csak tudok, úgyhogy el si vonulok, hogy elég erőm legyen hozzá!

melegfront

Hihetetlen hőemelkedésnek lehettünk tanúi, kedves közönség! Tegnapról ma reggelre mintegy 20 fokkal melegebb lett, szerencsére igy is megmaradtunk fagypont alatt. Igaz, a szobámban levő kicsi ablakot már ki tudtam nyitni különösebb melegités nélkül, és amikor sokáig nyitva hagytam, akkor úgy megolvadt a belül(!) rajta elvő jég, hogy egyszerűen egyben leszedtem és kivágtam az ablakon (azért csak óvatosan, hogy senkit el ne találjak, bármennyire is azt szerette vona a kisördögöm). Jobb is, hogy nincs általános olvadás, mert a járdák, utak mentén a hókotrók hatalmas (de tényleg hatalmas, időnként embernagyságú) hóhegyeket halmoztak fel, amik aztán az elmúlt hetek során jéghegyekké dermedtek. Ezek nagy része szánkópályaként használatos, és sokszor fedezéknek is a hócsatában. Ez egyébként saját tapasztalat, mert egyszer megpróbáltak megdobálni. Üvöltöztek finnül, de nem reagáltam rá. No, ha ezek a jéghegyek, meg a hatalmas hótakaró el kezd olvadni, akkor bizony sárhányó legyen a talpán, aki megvédi a nadrágomat a lucsoktól. Tényeg tartok tőle egy kicsit, mert biztos, hogy nagyon csúnyán fog kinézni az eredmény. De persze az is lehet, hogy majd hatalmas jégheggyűjtő gépek fognak érkezni, elviszik a hegyeket, és a maradék pedig szépen elcsordogál. A hegyeket pedig felviszik az északi sarkra, ott úgyis tombol a globális felmelegedés. No, jó, mostmár irok komolyakat is.

Voltam pl. kórus meghallgatáson. Csengével és Marionnal mentünk. Nem volt jó, hogy ők tudták a cimet, mert kb. negyedannyi idő alatt odaértem volna egyedül, igy meg tisztára átfagytam, ami nem használt a hangomnak. Meglehetősen furcsa volt az egész amugy is. Egy gimnáziumba kellett menni, ami valamilyen gyakorló iskolája lehet az egyetemnek. Nem értettem, minek oda, mert ez jó messze van az egyetemi épületektől, és amúgy is az egyetemi kórus miért ott próbál. Ki kellett tölteni egy adatlap-szerű dolgot, amire rá kellett irni többek között a zenei előképzettéget (no, azt listázhatták részemről), és hogy miért akarok ennek a csodás kórusnak a tagja lenni. Hát odairtam nekik, hogy azért, hogy énekeljek, meg találkozzam olyanokkal, akik a zene szerelmesei. Elég idiótán hangzik, de amint láttam a többiek csupa fellengzőset irtak, úgyhogy még elmegy. A finneknek szokás, hogy a lakásba lépve azonnal leveszik a cipőjüket. Ami szerintem nagyon helyes, és általában jó a fűtés is, úgyhogy nem káros. Most egyből belépve z ajtón egy sereg cipővel találtuk szembe magunkat. Persze mi is nekivetkőztünk, de az iskola lépcsőházának a padlója nagyon hideg, úgyhogy sürgősen meggondoltuk magunkat, és csak a meghallgatás termébe léptün be zokniban. Szóval 11-en dideregtünk odakinn. Mindig behivtak valakit, aki danászott, majd kijött, és szólt, hogy seuraava. Én lettem az utolsó. Addigra már teljesen átfagytam, sokkal jobban, mintha kinn bicikliztem volna a zimankóban. Szóval kissé remegve bementem, előadtam Az én kispej lovamat, aztán vártam a további feladatokat. Közben kiderüt, hogy a karmester bácsi magyar, úgyhogy ezt biztató jelnek vettem. Skáláztunk, kánnoztam, de nem voltam valami fényes, mert eleve úgy remegtem, mint a nyárfalevél, és emiatt levegőt venni és hangokat képezni sem birtam rendesen. Hát, max nem vesznek fel. Mindenesetre mosolyogtam egy nagyot, amikor a kezembe nyomtak egy sorszámot, hogy tartsam, amig fényképeznek. Vicces volt, mert egy pillanatig még el is lágyultam, hogy jé, ezek fényképet is készitenek a jelöltekről, de aztán kiderült, hogy csak azért kell, hogy emlékezzenek a fejemre, amikor majd kiválasztják az új tagokat. Igy azért kicsit börtönfilingje volt a dolognak. És hirtelen sorszámmá lényegültem. Ezek tényleg nem viccelnek! De, mondom, ha nem vesznek fel, hát kisnyúl!

Amúgy igy, hogy sokat voltam együtt Csengével, meg kb. egyszerre is értünk haza, együtt vacsoráztunk rá kellett jöjjek, hogy valami nagy hiba lehet velem. Merthogy vagy eleve nagyon különböző lakótársakat kapok már négy éve, vagy túlságosan szeretem boncolgatni a tulajdonságaikat. Persze más az, ha nem egy szobában lakunk, de azért pár hét után igy is kiütköztek a különbözőségek. Egyelőre persze semmi komoly indulat, csak azért egészen más az életfelfogása neki és nekem, és a finn környezetben is teljesen másképp viselkedünk.

No, még annyit, hgy ma itt járt a szerelő bácsi, és már fény is van és még nagyobb meleg is, úgyhogy igazán nem lehet semmire egy szavam sem!

sunnuntai

No, most csakis azért blogolok, hogy Peti-apu kaphasson tőlem valami épületes képet. Az idő ma teljesen rendben volt ugyan, hétágra sütött a nap, de mégis eltántoritott a lakás elhagyásától a továbbra is makacs hideg. Az a legjobb benne, hogy igazán értelmet nyer a királyfi szörnyű káromkodása is, mert két szippantás csak a -25-ös hidegből, és egyből benő az ember orra lika. A nem eléggé felöltöztetett részek szép pirosra váltanak, mint ahogy a levegővel érintkezők is. Kifejezetten mókás, mert mindenhol éktelen piros orrú és piros arcú emberek mászkálnak, mint egy mesekönyvben. Nekem ráadásul erre érzékeny is a bőröm, úgyhogy pár kinn töltött perc után úgy nézek ki, mint egy kismalac.
A mai napot a lakás menedékében töltöttem. Annak ellenére nagyon kellemes idebenn, hogy a konyhában levő hosszú radiátor egyáltalán nem fűt (gondolom levegő szorult belé), és a szobákban sem ármlik a viz egyenletesen. A múlt héten pedig kiégett a konyhában is a villany, úgyhogy mostanában a mosogató feletti neoncsővel világitunk. Kicserélni a villanykörtéket nem tudtuk, mert ugyan felmásztam az asztalra, és legalább egy félóráig tapogattam a lámpát, hátha rájövök, hogy lehet leszedni a buráját, a jó nagy kalapáccsal nekimegyek oszt szétveremen kivül (ami a végére már komoly lehetőségként jött számba) semmi más hozzáférési lehetőséget nem találtunk a villanykörtéhez. Éppen ekkor hallottam motozást a lépcsőházból, úgyhogy szegény mamlasz szomszéd fiút is elkaptam, hogy hátha ő ért a dologhoz, de azon kivül, hogy nagyon kedves volt, ő sem ment semmire. Irtunk tehát (illetve Csenge) a toas-nak, hogy jöjjenek, melegitsenek meg és világositsanak fel (jaj, forditva), és várjuk a változásokat. Van kulcsuk, úgyhogy majd bejönnek maguktól, de biztosan nagy élmény lesz, ha sikerül felkapcsolni a villanyt, mert már napok óta homályban vagyunk.

Tehát ma benn gubbasztottunk. Én leginkább szellemem fejlesztésével voltam elfoglalva. Kicsit uniós versenyjogoztam, de amikor éreztem, hogy nem kifejezetten ebben vagok ma hatékony, akkor elővettem finn tanulmányaimat. Csenge meg is dicsért, amikor neki szegeztem egy mondatot, hogy egész jól haladok. Összegyűjtöttem azokat a szavakat, amiket eddig vettünk, vagy ami a könyvben eddig volt, mégha nem is beszéltünk róla, és egész sokat találtam. Anus javasolta, hogy cimkézzem fel a tárgyakat magam körül, és igy is tettem, úgyhogy most a számitógépen (tietokone), a kulcsomon (avain), az ajtón (ovi), az ablakon (ikkuna), a polcon (hylly) és minden fontosabb tárgyon a szobámban csodás sárga cetli virit. Egészen belelkesedtem, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen már egész sok szót tudok, és mág többet találtam is, amire legalább homályosan emlékeztem, úgyhogy igazán van kedvem tanulni is.

Estefelé jókat cseverésztem a barátaimmal, most pedig megyek aludni, mert nem szertném, hogy a holnapi napom nagyon szétessen, sok dolgot szeretnék elintézni. És állitólag holnap ugyan borult lesz az idő és havazni is fog, de csak -5 fok lesz, ami a jelenlegi állapotokhoz képest 20 fokos javulás, szóval szinte nyár. Jó lenne, persze, ha nem lennének ekkora hőmérséklet-ingadozások, mert ugyan életem nagyrészt szobahőmérsékleten zajlik, de a frontokat, változásokat mindig megérzem, és ilyenkor a teljesitőképességem is nagyon nagyon leromlik. Hétvégére aztán megint hideget mondanak, de akkor meg megint sütni fog a nap. Hát mindig van valami jó hir, csak meg kell találni!

A képet a tamperei ortodox templomról készitettem. Már emlitettem, hogy a helyi közösség az itteni környezettől annyira elütő épületet emelt, de az biztos, hogy amikor ragyog a nap, akkor már messziről láthatóan a fény épületévé válik. A protestáns nagytemplom, szegény viszont éppen fel van állványozva (a meztelen kifiús), úgyhogy hiába választották Finnország legszebb épületei közé, ha csak becsomagolva látható.

lauantai

Ma reggel rendkivül frissen egyből azzal iditottam a napot, hogy elrobogtam tornászni. Tényleg robogás lett belőle, mert fenn hagytam a buszbérletemet (ami olyan, hogy a vezető melletti készülékbe be kell dugni, és csipog egyet, jelezve, hogy érvényes, szóval a buszozáshoz nélkülözhetetlen), mivel pedig hétvégén nagyon ritkán járnak a buszok, a megkeritett bérlettel végül akkorát szaladtam, mint egy nyuszi, úgyhogy a kardio-edzés bemelegités sem maradt el. Kifejezetten jók egyébként ezek a tornák arra, hogy növeljék a finn szókincsemet. Megtanultam például az ylös (fel), alas (le), tupla (dupla), yks (egy), kaks (két), kol (há') szavakat, és van egy csomó, amire nem emlékszem ugyan, de ha torna közben kiáltja a néni, akkor már tudom, hogy mit kell csinálni. A fatburning, aerobic, body-fittness fedőnév alatt általában olyan csoportos tornázásokat kell érteni, ahol a legnagyobb részben egy koreográfiát tanulunk, majd azt ismételgetjük. Abban különböznek, hogy mennyire koncntrálnak a mozdulatok bizonyos testtájakra, illetve, hogy amikor nem az ugrabugra megy, akkor a súlyzókra, vagy a polifoamra van-e szükség. Nagyon vidám mindig, aki az edzést tartja, időnként hosszasan magyaráz, amiből ugyan egy kukkot nem értek, de mindig igazat adok neki. A gyakorlatok egézen különösek szoktak lenni, ma szinte latintánc-koreográfiát gyártottunk, és összevissza pörögtünk, forogtunk a teremben. Kicsit meghúzódott a bal lábam még a hét közepén, de kezd helyrejönni már.

Délután meglátogatta Csengét egy Marie nevű német lány. Sokáig itt volt, a végén kicsit én is közéjük ültem, akkor már angolul folyt a társalgás. Inhüvelygyulladása van mindkét csuklójában, úgyhogy felkötve hordja őket. Arra panaszkodott, hogy nagyon elmagányosodva érzi magát itt. A múlt hétvégén kicsit nekem is ez volt az érzésem, de a héten annyi minden történt, és főként annyi emberrel ismerkedtem meg, hogy már elmúlt. Gondolom időnként, hullámokban visszaköszön esetleg, de egyeőre nem valószinű. Akkor rossz, ha nincs társaság, és egyetemi óra sem, mert akkor a levegőben lóg az ember, de egyébként tiszta kaland az egész.

Este sokat beszélgettünk Csengével. Már kezdünk egyébként ráállni az angolra, mert nem rendszer, hogy olyan sokat beszéltünk magyarul egymás között. Mondta, hogy mivel ő finn szakos, hát többé-kevésbé felkészitették a finn mentalitásra, de azért nem tudja megszokni. Szerintem számomra is ez a leginkább idegen itt. Nem arról van szó, hogy a finnek túl félénkek, vagy hallgaagok lennének, mert az nem lenne önmagában annyira zavaró, hanem itt egyáltalán nem foglalkoznak egymással az emberek, mert az udvariatlanságnak számit. Ma bal kezemben a tiszta ruhával telerakott lavorral, jobban a mosóporral egyensúlyoztam a ház felé. Az ajtó itt kifejezetten rosszul nyitható. Ott állt mellettem egy újságs fiú, aki megörült, hogy jöttem, mert nem volt, aki beengedje a lépcsőházba. Szépen végignézte, ahogy leteszem a mosóport, nagy nehezen kinyitom az ajtót a lábammal megtartom, amig lehajolok a mosóporért, és végül a könyökömmel megtartom, hogy bemehessek. Utána ő is bejött. Itt ugyanis az egyenlőség fontossága miatt véletlenül sem szabad éreztetni egy nővel, hogy esetleg ő gyengébb (pl. csomag-cipelése), és egyáltalán senkivel sem, hogy valamit nem szabályosan csinál (pl. elesik az utcán, nem segiti fel senki azon az alapon, hogy nem veszik észre, hogy hibázott). Nekem nem tetszik ez az elmélet, mert ha történik valami, nem lehet úgy tenni, mintha az nem történt volna, szerintem az az udvarias, ha azt éreztetjük, hogy az teljesen természetes. Valahogy a finneknek kapcsolatigényük sem nagyon van. Gergő mesélte, hogy a finn lakótársaival csakis köszönés okán vált szót. Ők egymással sem beszélgetnek, ha van valami fontos dolog, kirakják egy cetlin. Nagyon is el tudom képzelni, ahogy a finn család kimegy a mökki-be a tó mellé, senki nem látogatja meg őket, úsznak, olvasnak, fát vágnak, a reggelinél pedig beszélgetés helyett elolvassák az újságot. Hát, nekem biztosan nehéz volna ezt megszokni. De azért nem akarom bántani a finn jónépet, biztos rendes emberek, csak nekem kicsit túlságosan hidegek.

A képen én vagyok iszonyú kalácsképpel. Akkor készült amikor -25 után hazaérve leszálltam a bicikliről, és éppen csak beléptem a lakásba. Sapkám jó mélyen a homlokomra húzva, az arcomra még rá van merevedve a mosoly, ilyenkor egyáltalán nics semmi mimikám. A szemem sarkában két icipici jéggolyó van, ahogy a kifolyó könny odafagyott, az orrom nem létezik. De éljen a tél, ilyet úgyse mindig látok!

international day

Tegnap elmaradt a blogolás, de nem azért, mert lusta dög vagyok, hanem mert az éjszaka nagy részét munkával töltöttem, és aludni is akartam egy kicsit: ma volt az International Day az egyetemen. Nem kell semmi igazán komolyra gondolni, abból állt a program, hogy az Interntional Office (IO) nemzetenként biztositott számunkra egy fél asztalt, egy édes kis felhúzható nemzeti zászlót, és a lehetőséget, hogy 12:00-tól 14:00-ig ottan csücsüljünk és akárki bubánatos finn arra téved, és érdeklődés támad benne hirtelen, minden befogadhatót előadjunk neki kies hazánkról, városunkról, iskolánkról, cserekapcsolatokról, tanulási lehetőségekről. Csak csütörtökön regisztráltam, úgyhogy az éjszakát azzal töltöttem, hogy mindezekről képeket szedjek össze az interneten, az egyetem angol nyelvű programjairól tájékozódjak, és hogy gyártsak valamiféle számitógépes, látványos, kedvcsináló bemutatót. Utóbbira azért gondoltam, hogy szükség van, mert ha egy finn csak nézelődik az asztalok között, akkor talán felfigyel arra, ha valahol érdekes képeket lát, zenét hall, odamegy, és akkor már lehet mindenről részletesen is beszélni. Végül vagy 20 képet ollóztam össze, ezek közül 12 az országot mutatta be, a többi pedig Pécsről szólt és az egyetemről. A folyamatos vetités alatt kalotaszegi Neti muzsika szólt, ami ugyan nem egészen magyarországi, de mindenképpen magyar, másrészt ez volt nálam. Páran fel is figyeltek rá, oda is jöttek, de összességében el lehet mondani, hogy a finnek sokkal kevésbé érdeklődtek, mint mi egymás országa, városa, egyeteme iránt. Igaz az IO munkatársai nagyon kedvesek és érdeklődők voltak, kérdeztek, nézelődtek. Tényleg jól esett, amikor az a néni, akivel már otthon itenziv levelezésben voltam (tehát mindenképpen az ismerősömnek tartom) végighallgatta a rögtönzött előadásomat, magyarázataimat, amit a cseh lánynak adtam. (Megdicsért ám a végén, szóval hizott ám a májam!) Amúgy ez volt talán ennek az egésznek az értelme, hogy megismerjük egymást, és hogy megint találkozzunk. Az első hét óta csak a szaunában volt megint együtt társaság. Ugyan voltak különböző összejövetelek, de ezek mindig valamilyen korcsmában, ahol büdös is van, és leginkább azok beszélgetnek egymással, akik amúgy is ismerik egymást, mert egy országból jöttek, vagy egy helyen laknak. A közös programoknak megvan az a varázsa, hogy összetalálkoznak olyan emberek is, akik eddig nem. Meg is ismerkedtem a csehekkel és pár lengyellel is. Az egyik fiú szintén jogra jár odahaza, egyeztettük is nyomorainkat, mert utána együtt mentünk a sport centerbe. Lehet, hogy beszáll a versenyjogos megoldásba, talán ketten többre jutunk. Megnyugtató, hogy másoknak is vannak problémáik a tantárgyakkal :)

A csehek amúgy szépen teljesitettek. Mivel elég sokan jöttek, szines, érdekes beszámolót készitettek. Hoztak prospektusokat is, azokból is kiderült sok dolog. Lida és Dusan nem Prágából, hanem Hradec Králove cinű városbból érkeztek, amely tavaly első helyen végzett abban a versenyben, amiben arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik cseh városban vagy faluban lehet a legjobban élni. Büszkén mutogatták az egyetem új épületét. Viccesnek találtam, hogy a közgazdasági és az informatikai rész maradt a régi épületben, és a bölcsészkar került az újba. Cezar egyenesen brazil mezbe öltözött, kirakott egy nagy zászlót is, csinált számitógépes bemutatót, meg hozott egy könyvet, ami repülőgépről mutatja be az Amazonas vidékét. Nekem az a felvétel tetszett a legjobban, ami a Rio Negro és egy olyan folyó találkozásáról készült, amelyik egy sárga agyagos talaljű területről érkezik. A torkolatnál hosszú kilométereken keresztül elkülönithető a két folyó vize, mert az egyik ugyan fekete felülről (negro), viszont nagyon tiszta, áttetsző vizű, a másik viszont olyan, mint a sár. Ha jól értettem, akkor külön medre is van a két folyónak, és sokáig nem is keveredik a vizük az összefolyás pontja után sem. (Cezart amúgy rendkivül izgatja az a felfedezés, miszerint a finnek általában naked szaunáznak, úgyhogy a személyes bemutatóban külön kitért az amazonasi indiánok hagyományos viseletére, ami egyetlen egy piros zsinórból áll, amit csipőtájt hordanak minden egyéb öltözék a fejük tetején található.) A németek több helyről éreztek, különböző nagyságú egyetemekről. Az egyik fiú például egy egészen kicsi helyre jár, annak ellenére, hogy ő maga hamburgi (hamburger), ahol összesen 800 diák van az egyetemen, az évfolyamon kevesebb, mint 100, a kurzusokon pedig egyszerre maximum 15. Mondta, hogy nagyon szereti, mert nagyon személyes, igaz sokkal nehezebb kibújni a kötelezettségek alól. A szlovák lánytól, Mariától azt tudtam meg, hogy az új pozsonyi hid pillérje tetején levő kör alakú terem mozog. Egy étterem van benne, és amig valaki megebédel, az egész várost megnézheti madártávlatból, mert lassú tempóban, körülbelül annyi idő alatt ér körbe. A mexikói lány felvett egy hatalmas kalapot, kirakott sok prospektust Monterreyről, és sok-sok képet mexikói ételektől, úgyhogy teljesen megéheztem, aztán beapcsolt valamilyen vérpezsditő muzsikát.

Joanne és Nuri, holland barátaim csak a legutolsó pillanatban tudták meg az egész rendezvényt. Felpakoltak néhány narancssárga sálat, és kedvesen mosolyogtak. Igazából sokan csak ezt csinálták, mert kicsit szűkreszabott volt a határidő és akinek nincs internete, gépe, az nem tudott igazán látványos megoldást kitalálni. És amig egymással el nem kezdtünk beszélgetni mind ültün és mosolyogtunk csak, ki gép mögött, ki csak úgy az asztalnál. Mi magyarok szerintem szépen teljesitettünk. Juli, egy ELTE szociológus lány is vetitett, volt zenénk is, beszélgettünk is sok emberrel, szóval nem vallottunk szégyent.

A nagy visegrádi összeborulás jegyében magyarok (én, mind), csehek és lengyelek együtt ebédeltünk. Nagyon érdekes dolgokról beszélgettünk. Érdekes, hogy egyéb tulajdonságai között a Habsburg birodalom mégis megteremtett egy közös multat a tagállamainak. Jobban ismerjük egymást, mintha csak pusztán szomszédok lennénk. Többet tudunk egymás történelméről, gazdaságáról, kultúrájáról. Egymás fővárosaiban otthon érezzük magunkat, és a mindennapi viselkedési szokásaink is hasonlók. Ma például két és fél hét óta először a lengyel fiú kinyitotta előttem az ajtót, amikor a tornacsarnok elé értünk. Hát, mitagadás, jól esett.

Délután jó sokat tornáztam. Kicsit hasizmoztam is, karra is erősitettem, aztán még egy fatburning, úgyhogy úgy éreztem magam estére, mint egy tál tészta.

szauna

Mostantól igazán finországi diáknak érzem magam! Megvolt életem első hamisitatlan finn szaunázása, mindennel ami kell.

Este fél hétkor gyülekeztünk az egyetem előtt. Fel voltam szerelkezve mindennel, amit a meghivóban jeleztek. A hidegre is gondoltam, jól beöltöztem: harisnya, sizokni, meleg pulóver, bunda, bundás cipő, minden. Kellett is, mert (hivatalosan is) rákapcsolt a finn tél: -21 fok volt odakinn. (Van most is, több is, de én benn vagyok, a lábam a radiátornak támasztom, úgyhogy nicsen nékem vágyam semmi más!) Finn diákok vezetésével indult meg aztán a menet a szaunához, a városközpontól nem túl messze, a Nasijarvi tó partjához.

Jellemző a finn városrendezésre és épitészetre, hogy nem birnak meglenni oázisok nélkül. Nagyon urbánus városközpontokat épitetnek, sok benne a beton, a fém és az üveg, de sok helyen hagyják meg a természetet eredetiben. A városközpontból is nagyon gyorsan, akár gyalog is el lehet jutni az erdőbe, a tóhoz, vagy valami ősburjánba. Mi olyan 20 perc séta után érkeztünk egy erdő széléhez, ahonnan még vagy negyedórát ballagtunk a szaunáig. A fenyőfák között sokkal sejtelmesebb volt, csak nagyon kellett vigyázni, mert ide nem jön be a kavicsszóró autó a szánkózók miatt, úgyhogy a nagy fagyban jéggé merevedett ösvény veszélyesen csúszóssá vált. Egyébként az ilyen város körüli erdőkben, ahol már lehet érezni a szintkülönbséget, több kilométer hosszan külön ösvényt alakitottak ki a sifutók számára. Szerintem, ha egy kicsit jobb idő lesz (fokban mérve, mert ma egyébként csodaszépen sütött a nap), akkor biztosan el is látogatok arra.

No, a szauna: szépen kipirosodott az arcunk, mire odaértünk, de odabenn meleg, vacsora, kandalló és jó hangulat fogadott minket. Beszélgettünk, kicsit bátorságot gyűjtöttünk, majd, mikor már az utolsó falat is elfogyott, megindultunk a hatalmas szaunába. Az öltözőkből először egy előszoba-szerű helyiségbe érkeztünk, ahol padok voltak és asztal, hogy akik épp a tóból jönnek, azok kicsit akklimatizálódhassanak, mielőtt bemennek a szauába. Innen nyilt az ajtó a tó felé és a másik a szauna felé. Először az utóbbin mentem be, ekkor még nem gondoltam arra, hogy a másik ajtót is megismerem kivülről. Középen egy hatalmas kemence-szerű szerkezeten voltak a kövek, mellette egy vályúban viz, és egy hosszú nyelű kanál az öntözgetéshez, két oldalt pedig 6 szintes fa-rács, amin legalább ötven ember elfér. Persze sohasem volt tele, mert ki-be járkáltunk. Igazán meleg lehetett, mert ahol én ültem (legfelül, középen) nem lehetett érezni a sok ajtónyitogatást. Az igazi virtus abból állt, hogy amikor már teljesen felizzottunk mi magunk is, kirohantunk a tóhoz, leszaladtunk a lépcsőn, és nyakig megmártóztunk a vizben. Előre szóltak (persze fel sem merült), hogy a fejünket ne dugjuk a viz alá, de amennyire jól esett kiszaladni a szabadba (-21), annyira dermesztő volt a megmeritkezés (0-1 fok), úgyhogy futottunk befelé azonnal, mint a nyulak. Odabenn kicsit várakoztunk az ajtó előtt, majd úgy öt-hat perc múlva újra fenn voltunk a kakasüllőn. Maga a lék nem egy kicsi jégbevágott lyuk, hanem a tónak az a partközeli része, ami azért nem fagy be egy félholdnyi sávon, mert a szaunából valami meleget beleeresztenek (gondolom gőzt), ami ott bugyborékol közvetlenül a part mellett. Végig lehetett futni egy guniszőnyegen, de a lépcsőn, aztán vissza. Nagyon szórakoztató volt, no. Pláne, hogy eleve az működik ebben a társaságban, hogy ha megáll melletted, vagy leül melléd valaki, egyből megkérdezed, honnan jött, mit tanul, hol lakik Tamperében és mi a neve (ez a sorrend!), úgyhogy ha nem akarod, senki sem idegen. Az pedig, hogy mindenki ismer, vagy mindenki ismerhet mindenkit, megadja az alaphangulatot. Sokat beszélgettem Marta-val (lett), Cezarral (brazil) a régi ismerőseim közül, de megismerkedtem Jane-nel (Ausztrália), Nathalie-val (USA), Thorstennel (Németország), Kristinával (Ausztria), de volt sok más is, akiknek nem emlékszem a nevére. A vacsora alatt egy rendkivül jóképű finn fiú ült mellettem (magas, szőke, kedves!), de sajnos az ő nevét elfelejtettem.

Amikor már elegünk lett a hőingadozásból (nagon sokáig nem is lehet bírni), és tele lett a vállunk piros foltokkal, összeszedtük magunkat, kicsit beszélgettünk a kandalló mellett, majd hazaindultunk. Dermesztő volt, de sikeresen elértük a buszt és semmilyen baleset nem történt útközben, úgyhogy most itt csücsülhetek a gép előtt. És nagy meglepetésben volt részem, mert mostanában el vagyok hanyagolva mail-ileg, de ma este kaptam egy levelet Simitől, aminek nagyon nagyon örültem. Szurkolok neked Kukac! Most viszont irány az ágy, befejezem a feltöltődést. NB: amikor utoljára kijöttem a szaunából, nem mártóztam már meg a tóban, csak megálltam kicsit a lépcső mellett. Magamra boritottam a törülközőm, és gőzölögtem. Nuri megjegyezte, hogy you looks so relaxed, és valóban annak éreztem magam. Kicsit kitisztitott belülről is a pára. És ennyi volt mára, ha lesznek fényképek (én nem vittem masinát, de páran igen, bár a gőz miatt lehet, hogy nem lehet rajtuk látni semmit), akkor majd csatolom ehhez a bloghoz, de akkor majd szólok.

hosszú, hideg nap

Elkövetkeztek a nemszertem napok. Szerencsére nekem van mit enni, jó meleg kuckóm, nem úgy, mint a Csalavári familiának. (Az a legjobb, amikor mindent megesznek, ami bőrből van. Jaj lenne a bundámnak!)
A tegnapi előrejelzéstől megijedve úgy beöltöztem délelőtt, hogy még melegem is volt az egyetemre menet. Pedig még kavarogtam is valahol a Viinikka városrészben, amig megtaláltam azt a biciklis boltot, amit a lányok kinéztek nekem a busz ablakából. Kedves volt a fickó, felfújta a kerekeimet, felemelte az ülésem, és jól át is nézte, ki is derült, hogy hiányzik egy csavar az első kerék rögzitéséből, tiszta szerencse, hogy nem hagytam el eddig. Most viszont csudajó, megy, mint a villám és sokkal kezelhetőbb. Ma is hazajöttünk, pedig nem volt egyszerű az ellenszélben -15-ben, de nem akármilyen fából faragtak ám minket! Ekkor ugyan már nem volt melegem, de nem is fáztam, csak a jobb kisujjam nem adott életjelt magáról egy idő után.
Rohamléptekkel haladunk a finnel. Egy sereg kérdőszót tanultunk, és már egy kicsi bemutatkozást is meg tudok fogalmazni. Ime: Mina olen Györgyi, mina olen unkarilainen. Mina puhon unkaria, englantia ja vähän ranskaa. Mina asun Kaukajarvella, Tamparella. Mina olen vaihto-opiskelija, mina opiskelen lakia. Nem mondom meg a megfejtéseket, lehet találgatni. Rokon nyelv :) Közben komolyra fordult a EC-Law is. A tamaperei egyetemen nincs külön jogi kar. Ugyan vannak jogi tantárgyak, de az egész a Faculty of Economics and Business Administration alá tartozik (ez egyébként nem csak közgazdaságtan, hanem valamiféle államigazgatási kar is), igy értelemszerűen nem tud elszakadni az ilyen vonatkozásoktól. Az emúlt két alkalom európai közjogos része után hirtelen uniós versenyjogra váltottunk. Más a tantónéni is, Anu Piilola, aki sokkal jobban, gyorsabban és érdekesebben beszél angolul, mint az elődje, de nem birtam eléggé lelkesedni. Nem rossz ez a versenyjog, nem erről van szó, csak eleve 4-től 7-ig tartott a mai etap, mindenki kicsit nyűgös volt a hirtelen hideg miatt, és azért fárasztóak ezek a tömbösitett órák, nincs levegő a teremben, ha nem figyel az ember, simán elalszik. Lehet az is, hogy a kivetitő vibrálása is rásegit a kókadásra. Az egyik lány olyan édesdeden szunyókált, hogy öröm volt nézni. Két órám között ugráltam eg sort, már ez a harmadik alkalmam, és kijelenthetem, hogy ugyan változnak a gyakorlatok, más a néni is, de egyre jobban megy.
Este ébresztőleg hatott rám a hazatekerés. Egyre jobb utakat találok, simák, mint a tükör, és nem mindig olyan csúszósak, mert folyamatosan szórják őket kicsi kavicsokkal. Azon tényleg nem siklik félre a kerék (megjegyzem ha gyalog megyek, az sokkal veszlyesebb, mert a biciklit nehezebb a sebessége miatt is eltériteni). Már megtnultam, hogy ahol nincs leszórva, ott nem szabad hirtelen irányt váltani, de nem is kell, a bicikliút nagyon széles, nem jön szembe senki. Egyetlen egyszer borultam bele az árokba, de az meg tele volt kemény hóval, nem süllyedtem el benne, de elég puha volt, hogy ne fájjon. A jobb térdemen ugyan este felfedeztem egy jókora zöld foltot, de annak az eredete ismeretlen.
Alakul kies szobám is. Az ágy és a tanulósarok helyet cserélt, tegnap végre kiválón aludtam, szerintem eléggé le vagyok harcolva ahhoz, hogy ma se legyen másként. Szereztem egy kislámpát is, rögzitettem cérnával, mivel nincs amire felcsiptethetném, de teljesen jól működik. Mostmár nem kell sötétben megtennem a kapcsolótól az ágyamig tartól kétméteres szakarszt. Csudajó! Néhány piros alátéttel a polc és az asztal környékét is otthonosabbá varázsoltam, ha holnap lesz gyufám, akkor a számitógép által okozott elektroszomogot is ellensúlyozza majd a piros mécsesem. (Kérem, eztet a szakértő javasolta, ne tessék körberöhögni!) Szóval jót tett a kuckónak az átrendezés, úgyhogy mivel ma nem lehetett kinn fényképezni, ezekkel a képekkel búcsúzom: Hyvää jötä ja nuku hyvin (jó éjszakát, aludjatok jól)!

behavazott hétfő

Gondoltam, mégsem beszélhetek egy lapon a bal vádlimról és az elnökjelöltekről, úgyhogy ime, egy újabb blog a mai estére. Gyors beszámoló csak, mert megint egy nagyon aktiv napot zártam, és semmi emelkedettség, de holnapra majd összeszedem magam stilusilag. De ez egy ilyen nap.

Eleve úgy kezdődött, hogy a szemeimet és az övem itthon hagytam, amikor, mint Zrinyi elrohantam az egyetemre. Még ki akartam nyomtatni a course material-t az órám előtt, és nem tűnt fel, hogy szemüvegben vagyok, csak amikor rettenetesen bepárásodott a buszon. Csenge viszont még itthon volt, megcsengettem és áthidatuk a problémát. A szemem a helyére került, a nadrágom is ott maradt, ő pedig (már Csenge) adott egy útmutatást, hogy amikor lesz egy kis időm nap közben, hol találom a szobájában azt a dolgozatot, amit ezúttal ő felejtett otthon. Természetesen délutánra szállitottam az anyagot, úgyhogy nem is maradtunk egymás adósai.

Az European Community Law egészen alakul! Ma már kezdett érdekessé válni. Az tetszik benne, hogy ugyan már hallottam ezekről a dolgokról Pécsen, de Juha Raito (ő a tantóbácsi) egészen más szemszögből mutat be mindent. Kicsit más a differenciálás is, más a hangsúly és mások a kritikai megjegyzések is. Hiába, kijönnek a nemzeti érdekek, sajátosságok. Csomó gyönyörű táblázatot gyártottunk, áttekintettünk pár hires jogesetet és megoldottunk pár fiktivet. Büszke voltam magamra, mert az alkoholos italos ügyeket (Cassis de Dijon és Dassonville) ismertem. Közben még a nyakamat is megtornáztattam, mert a bácsi mindig beláll az irásvetitő képébe, és csak ha kitekeredem a padból, akkor tudom kideriteni, mi is szerepel a fólián. Nemzetközi kapcsolataim is fejlődésnek indultak, sokat beszélgettem egy francia lánnyal, akivel finnre is együtt járok, és kideritettük, hogy februárban közös lesz a nemzetközi kereskedelmi jog is.

Nyakkörzés, hazafutás és visszarohanás után megint edzettem testemet is, ezúttal body fittness keretében, majd hazasétáltam. Felfedeztem egy kisebb ösvényt közvetlenül a Idesjarvi mellett, lehet, hogy amikor majd jobb idő lesz felderitem. Hazafelé végig esett a hó, a hőmérséklet egész nap makacsul a fagyponton maradt. Csenge szerint holnapra -13-at mondanak. Ez bizony megrázó lesz a hétvégi tejfeles +8 után! A nagy séta végén, miután megszabadultam a bakancsomtól egyáltalán nem tudtam lépni: begörcsölt a lábam. Most már alakul (magnéziumos ital + forró viz + dögöny), de meglepődtem, mert semmit durvát nem csináltam vele. Az is igaz, hogy rendkivül hősiesen sántikáltam a lányok előtt, háborús veteránnak éreztem magam.

Most hősiesen berohanok az ágyba, hyvaa jöta ja kauniita unia (jó éjszakát, szép álmokat)!

választások

Lusta dög voltam, egyáltlán nem blogoltam a hétvégén, viszont aláereszkedtem a finn történelem, politikai rendszer, kultúra és művészet hihetetlen mélységeibe. Mindezek levét pedig itten fogja virtuálisan inni a t. olvasóközönség. De trükkös módon csak kis részletekben adagolom, és majd mindenki azt fogja gondolni, hű, de művelt vagyok. Ahogy igaz is :)
Vasárnap reggel rögtön kétszer is ki kellett nézzek az ablakon mert szemben a csodás lakótelepen három finn zászló lobogott. Aztán eszembe jutott, hogy itten elnökválasztások vannak, úgyhogy megnyugodtam. Minden bizonnyal a három zászlóval lesz még alkalmam találkozni 2 hét múlva a második fordulóban. Megint kiderült számomra, mennyire nyugis népek ezek. Merthogy a választások ténye nem köszönt szembe rögtön, az első utcasarkon, megérkezésem után. Nincsenek elrejtve a plakátok, de nem is nagyon harsányak, feltűnőek. Akkor lettek komolyabb ismereteim, amikor Csenge és Zsuzsa egyszer lelkendezve elmesélték, hogy voltak kampányrendezvényen, és 2 méterről látták Tarja Halonent (aki mostan az elnök, és egyébként nő). Rettenetesen izgatottak voltak, mert a finn szakon az utóbbi időben - nagyon ötletesen - az ő beszédeit forditották odahaza, szóval szinte ismerősök. Ezt a rendezvényt egyébként még ugyanazon az este egy Tarja-rock cimű hatalmas buli követte, mivel épp egy international meetingen voltam, láttam a sok fiatalt az épület körül. A múlt héten a finn tanárnő is emlitette a nagy eseményt, sőt, le is diktálta a legesélyesebb jelöltek neveit. De ezeken kivül az utcákon csak a nagyobb csomópontokban elhelyezett plakátsort lehetett látni, ahol különböző jelöltek szerepeltek (egy-egy, nem egy helyen sok), illetve a buszmegállók falán olykor két hamburger között. A plakátok nagy része ma reggelre eltűnt, csak Tarja és ellenfele Sauli maradt a porondon.

A finn választási rendszer szerint már vagy másfél hete elkezdődtek az előrehozott szavazások. Ebben a körben azok szavazhattak, akik huzamosan nem tartózkodnak a saját lakóhelyükön (bár azt hiszem, ez igy kicsit csúsztatás, de legalább érthető). Igy olvastam, hogy Pécsen és Budapesten is leadták voksaikat a Magyarországon lakók, de ha jól tudom, a börtönök, kórházk és egyetemek is ebbe a kategóriába tartoznak. Az igazi forduló tegnap volt, ahol az nyerhetett voltna azonnal, aki az összes szavazat felénél többet szerez. Az eredmény nem volt egészen előre látható, mert azt ugyan jelezték korábban is, hogy a volt köztársasági elnöknek (továbbiakban Tarja, mert tetszik a neve, mint egy malac) lesz a legmagasabb, akár a kritikus küszöböt elérő a támogatottsága (46% lett a végén), de a második és harmadik helyet pont forditva gondolták. A jelenlegi miniszterenök Matti Vanhanen (Centrum Párt) csak 18%-ot szerzett, igy Sauli Niinistö (Nemzeti Koaliciós Párt) a maga 24%-val maga mögé utasitotta. A rendszer szerit a következő fordulóban már csak Tarja és Sauli néz szembe egymással. Állitólag az eredmény leginkább azoknak köszönhető, akiknek nincs állandó politikai hovatartozása (10 közvéleménykutatóból 11 ezzel magyarázza, ha nem jön be a választásokkor a jóslata), sőt, nem is annyira a politikai pártra, hanem a jelölt személyére szavaztak. Amúgy egész vicces kommentárokat lehet olvasni a dologról. Tarjáról, aki egyébként a Baloldali Szövetség jelöltje, megjegyzik, hogy korább ellentmondásos megnilatkozásai és sokszor irritáló figurája biztosan sok korábbi szavazóját elbizonytalanitotta, de azért ez mégsem kudarc számára, mert sokan biztosan csak valósi küzdelmet akarnak látni a második fordulóban és neki még egy bizonyitási lehetőséget. A kedvencem az egyik tamperei professzor kommentárja: nem egy mai (eredetiben tavaszi) csirke, tudja, hogy keményen kell küzdeni. Aúgy ha más nem, a Zöldek szinte biztos, hogy a következő körben az ő táborát szinesitik :). Azt azért gonoszul megjegyzik, hogy igazából egyik jelölt sem örülhetett felhőtlenül a tegnapi eredménynek. Hát nem aranyosak?

egyetemi polgár

Azt hiszem régiesen eztet igy mondták. Odahaza nem lehetett ezt a kifejezést megtölteni tartalommal, de itt valóban értelmet nyert. Amikor elkezdtem intézni az ügyeket, bizony bürokratikusnak tűnt, és szidtam is a rendszert, de rá kellett jöjjek, hogy sokszor pont ezek a körök vezetnek egy jó megoldáshoz. Ma megszereztem a könyvtári belépőm, felavattam a sportközpontot és részt vettem az első igazi, jogi órámon, úgyhogy teljesen hiteles vagyok. (Én vagyok a hiteles nő, ugye, Anyus!) A fentiekre példa a szállás-rendszer: különböző helyeken szerte a városban vannak az ezzel foglalkozó szervezetnek (toas) a lakásai és kollégiumai, ahol nagyjából az egyetemtől való távolság függvényében különböző, de a piaci árnál jóval alacsonyabb bért kell fizetni. Mindenhol van mosási lehetőség, internet, szauna, és klubszoba. A Kaukajarvin ezt úgy oldották meg, hogy a 6-os szám minden épülete toas-apartman (a számozás biztos, hogy elmegy K-ig, mert ott lakik ismerősöm), és a lépcsőházak alagsoraiban vannak a közös helyiségek. A kulcsunk minden lépcsőházajtóhoz jó, ezért nem gond, ha nem a mienkben van pl. a mosókonyha. A szaunát még nem láttam, elvileg a G-épületben van egy, ami azért jó, mert a mi lépcsőházunkból nyilik oda egy ajtó, tehát ha jól sejtem, még ki sem kell menni a hűvösre (bár egy igazi szaunázót ez nem riasztana vissza, sőt!)

A szaunáról jut eszembe, most komoly dilemmába kerültem. Jövő szerda este lesz egy szauna-party, a szervezők tegnap küldték a pontositó levelet. Azt irják, hogy a hely sétára van az egyetemtől, legyünk pontosak és (a) vigyünk meleg ruhát. Aztán jön a java, merthogy (b) törülközőre (c) fürdőruhára és (d) frissitőre is szükség lesz, és aki akar, az megmártózhat a közeli Kaupinojan tó vizében. Ismereteim - leginkább Peti-apu és a nagybátyám - riogatásai azt a képet ültették el bennem, hogy a finnek minden szaunában csak a la nature, és ebben bizony Csenge is megerősitett. Tény persze, hogy nincs ellenemre a teljes kitárulkozás elvetése, de a helyi szokásokat illetően még mindig nem kaptam megfelelő eligazitást, mert még mindig megválaszolatlan maradt egy rendkivül lényeges kérdés: most akkor egy- vagy kétrészes fürdőruhát vigyek? (Ezúton üzenem minden Pécsen vizsgázó évfolyamtársamnak, barátomnak és üzletfelemnek, hogy de jó, hogy nincsenek ilyen gondjaik:)

Első igazi órámat European Community Law-nak nevezik, és csak a jövő hét közepéig tart, de addig nagyon intenziv, febuár 3-án meg vizsga. Biztosan nehéz lehet nekünk tanitani, mert ugyan a társaság fele finn volt, mi ezerfelől érkeztünk, teljesen más képzésekből. Jellemző, hogy csak 3-4 jogász ült a teremben, mind külföldi diák. A kurzus egyelőre inkább tűnt egy szintre hozónak, mint olyannak, ami majd új ismereteket ad. Ezen az első négy órán az European Community fogalmát, összetevőit játuk körbe. Elég tömény volt, Curchilltől az európai ombudsmanóig mindenről volt szó. Végignéztük az alapfogalmakat, a közösség történetének sarkalatos pontjait, a jogi aktusok tipusait, és az alapintézményeket. Informativ volt, nagyon gyors és rettenetesen unalmas. Viszont a sebességnek meg volt az eredménye: rengetegen voltunk a teremben az elején, de a szünet után nagyon megfogyatkozott a tásaság, úgyhogy az utolsó két órán nem kellett megosztanom a székem a kabátommal és a táskámmal. (Struggle for life, egyetemista módra:) Eddig nem voltak nyelvi nehézségeim, de ne kiabáljuk el. Mindenesetre jövő szerdára kiderül, hogy megmarad-e a lendület, és hasonló sebességgel hihetetlenül mélyre hatolunk az uniós jogrendszerbe, vagy továbbra is maradnak az általános ismeretek. Viszont hála szerencsés tantárgyválasztásomnak, a múlt félévben pontosan azokat az ECJ jogeseteket tanultm angolul, amikre itt a tantóbácsi hivatkozik, úgyhogy ilyen szempontból biztosan fórban vagyok, mert akkor mi mindet a legapróbb részletekig kielemeztünk. Hát, csak maradjon meg a tendencia...

Négy óra okosodás után délután meglátogattam az Atalpa-épületet fatburning céljából. Még sosem jártam benne, ezért megkérdeztem egy hirtelenszőke lányt, aki a portánál (be kell mutatni a jegyünket belépés előtt) állt mellettem, hogy merre kell menjek. Kedves volt (és finn, szerencsére), és eligazitott. Később sokat beszélgettünk, torna közben pedig forditott párszor, amikor lényeges dolgok hangzottak el. No igen, ez azért nem volt egyszerű. A teremben voltunk vagy százan, elől valahol ugrándozott egy néni, aki folyamatosan finnül kajabált a mikroportjába. Egy büdös szót sem értettem! (Avatatlan férfiakban felmerül, minek kell érteni bármit is, csinálni kell oszt hátha...) Merthogy az egész torna úgy nézett ki, hogy megtanultunk egy-egy mozgáskombinációt (pl. 4 lépés előre, lábad a nyakadba, majd vissza, utána forgás...), csináltunk egy gyakorlatsort, és a végén ezt a gyakorlatsort ismételgettük sokszor. Jól jött volna, ha amikor aztat üvöltötte a néni, hogy most kétszer megyünk jobbra, rájöttem volna mit akar, mert én simán balra mentem, úgyhogy miután beleütköztem egy párszor a környezetembe, feladtam. Az első negyedóra igy telt, aztán kezdtem rájönni, hogy hol van rendszer a gykorlatokban, és jelentem a végére már alig hibáztam. Kiváncsi vagyok, hogy ha majd egyszer nem csak az előttem álló lábát figyelem meredten, érteni fogom-e a finn szavakat. Vicces lenne, ha ezeket tanulnám meg, és amikor azt kérik, mondjak valami finnül, rákezdeném, hogy: jobbbraaa kettőt, térdet felhúz, sarok hátra, meg hasonlovak :) Mia (vadiúj finn barátném) rábeszélt, hogy maradjak body balance-on, ami a streching műneve, igy még egy órát rátettem a lapáttal, de ittmár nyelvi nehézségek nélkül. Ez egyrészt egy lassú dolog, másrészt a nénit is láttam, haradrészt angolul is beszélt egy kicsit. De az idő nagy részében csak csendes zenére nyúltunk, szó nélkül.

Hazai alma materomból bizony hiányoznak a sportok nagyon.

siklik a ló

Ma akkorát estem a bringával, hogy öröm lehetett nézni! Szerencsére semmi bajom nem lett, de a kényesebb felem megsinylette a jéggel való találkozást. A hó és barátai jelentik az itteni biciklizés sajátosságait. Merthogy amikor nagy a hó, vagy amikor már olvad, és jégkásás, akkor elakad az ember, de legalábbis nagy kezdősebesség kell ahhoz, hogy a vastagabb buckákon is áthatoljon. Ha le van taposva, akkor szuper, mert nem nagyon csúszik, nem térit el, és egyenes, haladni is könnyű rajta. Ehhez hasonló a napközben felolvadt, ámde estére megfagyott hó-jég, amin könnyű egyenesen menni, de ha fordul egyet az ember, akkor bizony könnyen megesik, hogy elesik. Persze egyéni szint visz a dologba minden emelkedő is, det már képzelje el mindenki úgy, ahogy tudja.
Ma nyolc fok is volt nappal, ami hihetetlenül magas január közepén. Becsületesen el is kezdett olvadozni mindenfelé, élvezet volt betekerni az egyetemre. Közben hétágra sütött a nap, úgyogy fényképezgettem is egy kicsit, régebbi történeteket is dokumentálva ezzel (jelentem, a kacsák ugyanott voltak, és irtó lelkesen totyogtak felém, amikor megpróbáltam megörökiteni őket).
Megint volt finn órám (az igazi, a jogi csak holnap kezdődik, izgulok is), és még mindig a jobbak közé tartozom. Főleg kiejtésben, egyedül az e és a kétpontos a megküönböztetését nem sikerült még érzékeltetnem, de majd gyakorolok itthon a lányokkal.
Mindenféléket intéztem is, és úgy gondolom, most egy időre véget is érnek az ilyen jellegű rohangálásaim az egyetemen. Van könyvtári belépőm, és váltottam egyet az egyetemi sportcenterbe, amivel (Anyus, most igy jó?) terveim szerint holnap már élni is fogok. No, mára ennyit, még adok némi felvilágositást a csatolt képekről is: az egyetem élpületei, azaz az Atalpa sportközpont és a Pinni A és B épületei láthatóak, utóbbiakban kapott helyet többek között a bölcsészkar, a gazdasági karok, az informatikai labor. moi-moi

esőnap

Mostan lelombozó leszek, mint a mai nap: esett, mégpedig az eső. Kéremszépen 2 fok van (plusz), gazdasági összeomlás meg hasonlovak. Megáll az eszem! Semmi tisztességes minusz ötven, a bundámat eddig fel sem vettem, és rövid pizsamában alszom. Holnapra napot igérnek. Az egyik olasz lány megfázott az otthoni -10-es zimankóban, és most itt melegszik és gyógyul. Lassan menekülni fognak a jegesmedvék Máltára a meleg elől. Viszont álitólag vannak komoly természeti következményei is ennek a szokatlanul meleg időnek. Ha jól értettem, a túl vizes hó, kevéssé fagyott talaj miatt kidőlnek a fák, több millió eurós kárt okozva ezzel az erdő tulajdonosoknak. A fák elektromos vezetékeket és ipari létesitményeket is megrongáltak. Találtam egy vonatkozó cikket a Helsingin Sanomat 4-i számában, de még nem futottam át rendesen.

Á propos jegesmedvék: Tenho Takalo, az Intenational Office vezetője, múlt heti nyitó beszédében kitért Finnország faunájára is. Van medve - karhu, palackositva és élőben, jávor- és rénszarvasok - hirvi és poro (utóbbiakat eszik is), hiúz - ilves, de egyáltalán nicsen jegesmedve!

Amúgy a hiúzt (hiúzot?) hamar megtanultam. Tamperében két profi hokicsapat van, megosztva ezzel a város lakosságának nagy részét. Nekünk azt tanácsolta az idegenvezető, de még az útikönyv is, hogy véletlenül se foglaljunk állást egyik mellett sem, ha egy tampereivel találkozunk, mert hamar kieshetünk a kegyeiből. Mikor ezt Jonasnak emlitettem, rögtön utasitott, hogy igenis válasszak a kettő közül, mégpedig az Ilvest, aminek a keretét ő maga is erősiti. Merthogy a két csapat neve: Ilves és Tappara. Igy könnyű a finnt tanulni!

két kerék...

No, most az a helyzet, hogy gyönyörű rimet tudtam volna erre gyártani, de a publikálásában megakadályoz a gyerekszobám, de aki tudja, képzelje oda. A mai napom két fontos momentumra osztható, melyekről csak röviden fogok szólni, mert nagyon szeretnék aludni menni, tehát időrendben: 1) megszaporodtam egy biciklivel, 2) ma volt az első órám, 3:) esti ténykedéseim.

2) Survival course, tehát finn nyelvanulás. A csodás rózsaszin munkafüzetünket most nem fotóztam le, majd amikor szidom... Szerencsére ebben a csoportban vagyunk kevesebben, igy többet tudunk majd megszólalni, ami kifejezetten hasznos. Ma a kiejtést tanultuk, ami nekem nem volt valami hajde izgalmas, merthogy ebben valóban nagy a hasonlóság a két nyelv (ti. magyar-finn) között. Meg még talán a logikában, aztán csókolom. Merthogy szavak csak a nagyon nagyon ősi szinten azonosak, miután minket a szlávok, őket a svédek és egyebek határolták, még a külföldi átvétel sem hasonlit. Állitólag az észtekkel valamennyire. Tudják eztet az észtek. Ja, a kiejtésben a hasonlóságot úgy kell érteni, hogy mindkét nyelv fonetikus, de azért vannak eltérések. Legszembeszökőbb a c=k, s=sz, y=ü, ä=e, de vannak képzésbeni különbségek is. A többieknek új volt a kettős hangzók használata, hogy uu=ú, és igy tovább. No, de mindenesetre ma nekem volt a legkönnyebb. Majd lesz ez másként! A tantónéni nagyon aranyos volt és azt is megengedte, hogy amikor más kurzusaim fogják ütni az órát, akkor a hétfő-szerdai csoportba menjek be.

1) A bringát a rendőrségen vettem, mert az épületben van egy raktár, ahol különböző áron lehet használt bicikliket venni. Hogy azok hogy kerülnek oda, azt nem tudom, az biztos, hogy az elhagyott bicikliket időről időre begyűjtik, de biztos lehet oda vinni is, mert kifejezetten jókat is láttam. Nos, az enyém egy árban legalsóbb kategóriás, de azért jól működő darab. Azonnal megszerettük egymást. Majd csatolom a képét is, szép, nincs nyolcas a kerekében, a hátul váltós, szóval kiráj. Egész nap ezzel közlekedtem, ami hasznos volt, mert össevissza kellett rohangálnom a városban. Még kicsit magasabbra kell venni az ülést, de egyébként teljesen rendben van, bár amikor jöttem haza, akkor mind a havat, mind az emelkedőket pokolba kivántam. Nem a hideggel van gond, merthogy az egyből megszűnik az egyetemet követő emelkedő alatt, hanem azzal, hogy néhány helyen vannak sunyi hókásák, amiben igen erősen kell kapaszkodni a kormányb, hogy meg ne csússzak. Persze lehet suhanni is, aztat nagyon szeretem. Sajnos a hazafelé suhanást három domb megmászásával lehet kiváltani, de igy jártam. Az út igy csak fél óráig tart, és kifejezetten mulatságos. Egy baj van csak vele: érzékenyebb felemet nagyon megdologzta :)

3) Mivehogy erőmet meghaladja a kettőig számolás: miután észleltem, hogy megérkezett a PTE Erasmus-pumpolása a számlámra, bősz kalkuációkba kezdtem. Még utána kell nézzek, de eztet az irdatlan felgyülemlett összeget most vagy a hazai, vagy az itteni számlámra beteszem aludni, osztán ottan hizzon magának, ha kicsit, hát csak kicsit. Csináltam részletes költség kimutatást is, jó lesz a következő hónapok beosztásában, és kicsit jelzésértékű is. Lesz pár kirándulás az egyetemmel, ezektől is függ, hogy elgondolkodjam rajta. Szerintem nem kellene kihagyni!

A mai esti elköszönés már biztosan korrekt, a nakemiin a good bye megfelelője. Hát eztet mindenkinek!

táplálékok

No, máma nem vagyok valami szellemdús, miután a napom legnagyobb része a PTE-ÁJK és az UTA (magyarul pécsi és tamperei egytemeim) oktatási szisztémájának az összeegyeztetésével telt.

A pécsi Erasmus-rendszer szerint (hú, egyszer majd a vontkozó fickóról is kellene értekeznem egyet, de sajna műveltségem egyelőre nem tesz ki egy tisztességes blogot) itten nekem négy tantárgyat kell abszorválnom. Aztán persze ha hazaértem minden egyébént ebben a szemeszterben esedékes penzumot, ami sajna negyedéven sok. A tamperei egyetem alapvetően nem foglalkozik a részletekkel. Azt mondja, hogy csináljam azt, amit a saját egyetemem elfogad, vagy ahogy elfogadja, nekik teljesen mindegy. Azt a kurzus veszem fel, amelyiket akarom, csak teljesitsem pliz.

Tegnapra nagy örömöre a pécsi honlapon is megjelent a tanulmányi tájékoztató, úgyhogy felkutattam, majd összehoztam az ECTS Study Guide-dal. Az eredmény nem nagyon rossz, akár még jól is járhatok vele, de ez függ a pécsi tanarak befogdókészségétől, az itteni kurzusok módszereitől és nehézségétől és angoltudásom és szorgalmam mértékétől. Hát majd meglátjuk. Mindenesetre felvettem a Survival course-ot, ami alapvetően finn nyelvtanulás, aztán lesz egy kis munkajog, európajog, kereskedelmi jog, meg majd alakul.

Érdekes ugyanis a finn szisztéma is, teljesen eltér az otthonitól. Csak pár momentum: negyedévekből áll a szemeszter - ami jó, mert ugyan húsvéti szünet nem nagyon van, de márciusban bekerül 10 nap üresjárat/vakáció a két negyedév (term) közé. A tanulás sokkal inkább individuális, ami legjobban az ún. book-exam-ekből látszik, amikor a rendkivül szorgalmatos hallgató a) elolvassa a kiadott szakirodalmat, b) feljelentkezik egy vizsgára (a és b sorrendje tetszés szerint felcserélhető, sőt...) és ottan könyvenként egy kérdésre olyan választ ad, amelyből a tanár meg tudja állapitani, milyen mélyen és alaposan merült el a tudomány eme élvezetében. Tetszik a rendszer, bár egyelőre a hagyományos kurzusokkal szeretnék próbálkozni, márcsak azért is, mert a könyves rendszerről csak ma kaptam beható információkat. Néhány tantárgy amit fel szeretnék venni intenziv formában kerül majd oktatásra, ami azt jelenti, hogy nem hetente lesznek az órák, hanem egymást követő napokon egy-másfél hétig reggeltől estig napi legalább 5 x60 percben, és az utolsó tanitási nap után egy-két héttel a vizsga. A tantárgyakra és vizsgára jelentkezés is teljesen más, mint otthon. Pécsett lassan népszokássá kezd válni a szemeszterenként két alkalommal történő internetes társasjáték (ami abból áll, hogy sokan ülünk a gépek előtt sokáig, és nem csinálunk semmit, csak dühöngünk, de aki okos, az nem ül ott, mert úgysem történik semmi, csak senki sem okos, hanem mindenki idealista, aki azt hiszi, pont a következő pillanatban fordul majd jóra minden, és veheti fel tantárgyait/vizsgáit), itt oda kell menni a legelső órára, vagy fel kell keresni a tanárt. A book-exam-re lehet neten is jelentkezni, de ez opcionáis. Mivel sok kurzus nem a term elején kezdődik, ezért közben is tudom alakitani a programot.

Most bősz levelezésbe kezdtem pécsi tanaraimmal, az, hogy később mit fogok tanulni, a válaszaiktól is függ. Szóval szabad vagyok, mit a madár, de ebben az a rossz, hogy ha elszúrok valamit, nem hibáztathatok senki mást. Pedig az oly könnyű lenne...

Ami a héten vár rám az egyrészt a finn túlélés megkezdése (valami rózsaszinű könyvünk lesz, amit jó jelnek vettem) a többi foreign studenttel, másrészt hétvégén indul az European Community Law, jogi tárgy, szóval fel kell vértezzem magam legal englishsel.

No, hogy kép is legyen máma, bemutatom a vacsimat. Anyus gondolom most nagyokat nevet magában, mert az egyértelmű, hogy a kenyérke, tej és túró mellett a cékla a vacsora fő alkotórésze - szigorúan gazdasági megfontolásokból. Merthogy mióta megérkeztem folyton álmos és éhes vagyok. Állitólag ez normális, a hideg és a sötét miatt a szervezetem reagál igy, de köszönöm szépen. Úgyhogy mivel a céklát nem szeretem (nagyon nem), ámde egészséges és olcsó is, ma az lett a vacsorám (persze nem mind): Norbi is megengedi, és én sem fogom egyszerre elpusztitani. A répa a másik fő alkotórésze a táplálkozásomnak, és erősen remélem, hogy tisztességes szinem lesz tőle, meg a sok-sok sétálástól (flat-egyetem=7 km). Ezeknek a nevét még nem tudom, de a kenyérét (leipa) és a tejét (mailto) igen (amúgy a tejet a svéd oldalával fotóztam le), és persze tanulgatok. Ma például nagyon könnyen beazonositottam az almaecetet, a túrót, szóval nem reménytelen. A finn kenyerekről még akarok szót ejteni, de csak miután megkóstoltam, jelen darab egy abonett-féle, mivel csak ez maradt estére a boltban. A fénykép ismeretterjesztő céllal készült nem ettem ám meg mindent, ami rajta van. Sőt! Ami a tányér alatt van, az pedig az egyetemi tanulmányi tájékoztató. Szóval nem lazulok ám!

hei-hei

Kákalaki Akka csapata

Ma délután tettem egy kört az Iidesjarvi körül. Ez a kis tó Tampere központjától kicsit keletre helyezkedik el, de még mindig közelebb van hozzá, mint a lakásom. Már többször elmentem mellette, amikor busszal vagy gyalog az egyetemre mentem, de mindig csak az északi oldalon. Most a délin indultam, és egy egészen más városrészbe jutottam.

A Kalevantie és a Messukylankatu útvonala, ahol legtöbbször közlekedem, egy forgalmasabb út mellett terül el, amelyet leginkább csak a fák szegélyeznek. Mindkét szakaszon található egy-egy alacsony keritéssel szegélyezett temető, a Kalevantie mellett egy kisebb erdő, a Messukylentie mellett kis utcák, de inkább befelé, a főútnak hátat forditva. Van erre két templom is, az egyik kőből, a másik téglából. Az út mellet van egy-két korcsolya és hokipálya, itt mindig szoktak lenni gyerekcsapatok. A másik út a Santaharjuntie, Sotilaankatu és a Nekalaantie utcákból áll. A gyalog-és kerékpárutat egy fenyősáv választja el az úttesttől, itt a levegő is jobb. Szintben kicsit mélyebben is van, mint a másik.

Nem sétáltam be egészen a tóhoz, mert a nagy hóban nem lehet kivenni, hol ér véget a talaj és kezdődik a jég. Később azért találkoztam a tó vizével is. Már a belváros szélén jártam, amikor egy kis hidon vezetett tovább a járda. A hid alatt egy vékony patk folyt, de azt pontosan nem tudtam megállapitani, hogy a tó felé, vagy attól el. Igazából az előzőre tippelek, de nem volt egyértelmű, mert leginkább állóviznek tűnt. A kis patakon viszont rengeteg vadkacsa tanyázott. Jókat lubickoltak a tiszta vizben, csapkodtak a szárnyaikkal, döfködték egymás szárnyát. Amikor kicsit közelebb mentem körém gyűltek, gondolom élelmet remélve. Ki kellett hogy ábránduljanak.

Visszafelé már kezdett sötétedni és a fákról hulló hópermet miatt a kapucnimra is szükségem lett. Pedig amikor indultam még a dögös napszemüvegemet is feltehettem. Igazából a napsütés csábitott el otthonról is. Azért nem egyszerű a hóban gyaloglás. A végén már alig húztam a lábam, nagyon örültem, amikor megérkeztem a lakásba. Persze az is lehet, hogy csak én vagyok nyamvadt. Meg fáradt. Hyvee jöta.