fall

Szeretem az őszt. Szeretem hogy hűvös már, de még sokáig ragyog a nap, ha pedig elered az eső, az teljesen birtokba veszi a várost, és újraformázza az illatokat. Ma délután pedig szüreti mulatság volt Csőváron, egészen a házig felhallatszott a lovak nyihogása, és a hangos népzene. Egy szlovák kórus kicsit meg is zavart minket, annyira eltérő volt a dallamvilága, teljesen elütött az ismerős dallamoktól. Az udvaron aludtunk ebéd után mindannyian. Aztán meg arra ébredtem, hogy egy barna kisbéka kuruttyol a fülembe. Komolyan: lehet így az ember egy pillanatig is csüggedt és pesszimista?

return

A család utoljára a múlt hétvégén röffent össze, március óta szerencsére már nem először. Közben kibuggyant a nyár - annyira, hogy majdnem vele forrt az agyam - aztán újra ránkköszöntött a kirándulóidő. Júliusra hivatalosan is megtanultam autót vezetni. Tudományomat a nyári nemesnépi nyaralásunk alkalmával be is mutattam Siminek és Zsoltinak, nem győztek kapaszkodni. Még tavasszal eltoltam pár államvizsgát, de augusztusban újra visszaszállt belém a szellem, és kihagyva a vízitúrát a tanulmányoknak szenteltem magam. A folyamat még csiszolódik, de egyre eredményesebb vagyok, és kezdem megszokni a Széchényi álmatag légkörét is. Szomorúan búcsút vettem a déli végektől, és visszahelyeztem bázisomat a székesfővárosba, amit még az aznapi Bryan Adams koncert sem tudott igazán örömtelivé tenni. Ezidőtájt Endre nevezetű kisöcsémmel osztom meg kicsiny szobámat. Az elmúlt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy cseppet sem ideális szobatárs, és kezdem nem hinni, hogy egyáltalán létezik olyan férfiember, aki ilyen státuszban vállalható volna számomra. Nyilván nem vagyok könnyű eset én sem, de mostanában mintha folyton csak rendet raknék...

Visszatértek hát megint a virtuális naptárba. Hiányzott, hogy rendezzem a gondolataimat, igaz, sokszor fordult elő, hogy ami bennem fortyogott nem tartozott senki másra. Egyre többször. De ha mást találok a napomban, jó azt is elővenni, hátha átértékeli a kimondhatatlan gondolatokat is.

2007. szeptemberének vége felé a Kossuth rádióra ébredek reggelente. Búcsút intek Anyusnak, és Züminek a kis piaristának, előcincálom a tornazsákomból a futófelszerelést, és partnerrel, vagy anélkül hetente ötször nekivágok a Margitszigetnek. Nemrég minden nap a könyvtárban folytattam, most a gépet gyilkolom, még egy ideig. Nem soká, mert az októberi etap - polgári jog - lassan ketyegni kezd. Olykor itthon ügyködöm teret engedve a rendszeretetemnek, néha régi cimborákkal találkozom. Talán egyhangúnak tetszik, de nem az. Ma délben, amikor épp hazafelé tekertem, a Margit híd budai hídfője alatt egy széles vigyort kaptam a szemben tekerő sráctól. Igazán jól esett, egész nap visszamosolyogtam.