let's make a night

Harmadszorra ugrom neki, hogy elmeséljem a keddi Bryan Adams koncertet. Nem megy. Olyan jó volt, hogy csak na. Tessék legközelebb eljönni velem!

sóhajtás

Már megint vizsgázni kell, már megint, már megint....
Mikor fogok én már egyszer egy jót aludni?

vizsgák mindhalálig

Még pont egyensúlyozok a zombiállapot küszöbén, de már leküzdöttem.

Tegnap éjszaka rámtört a szokásos vizsgaidőszak előtti álmatlanság. Kettőkor felébredtem, és nem is sikerült visszaaludni ötig, hát kisunnyogtam a társalgóba, és büntetőeljárásjogoztam egy kicsit. Aztán visszafeküdtem, és ugyan rátettem még egy álomtalan órát, de amikor végérvényesen kimászam az ágyból, rá kellett jöjjek, nem vagyok valami ropogós. Az ovi talkarítási rendjéhez igazodik ugyanis a felkelésem. A biciklimet ott tartom, a kölkök kiscipői előtt, és a takarító nénivel folytatott tárgyalásokon azt az eredményt értem el, hogy fél- és héromnegyed hét között kell onnan reggelente elszállítanom, hogy a feltörléssel ő megfelelően végezzen. Így aztán nincs mese, ébredni kell.

Szeretem a reggeleket az irodában. Már említettem máskor is, hogy van valami őrült szabadság és titokzatos gyönyörűség azokban a reggeli órákban, amikor még áll az idő, az emberek nagy része a tudattalan mélységekben bolyong, én meg már ezerszer messzebb járok. Fél hétkor legurulok a lejtőn, egészen a kavicságyig az iroda ablakával szemben, majd pár lépcsőfok befelé, és már le is huppantam a kellemesen langyos puha piros székbe, bekapcsol a gép, kinyílik a világ, én meg felébredek észbélileg is.

A mai nap elég nyomasztóra sikerült. Tulajdonképpen tanulásjellegű tevékenységet folytattam, mégsem tudok az időmmel tökéletesen elszámolni. Le is szívta az agyam a számítógép, úgyhogy meg is állapította az edzőm este, hogy nem vagyok formában. Spinningelni járok, ami egy nagyszerű dolog. Az avatatlanok számára elmesélem, hogy egy szobabiciklin teker az ember az edző utasításai szerint, és dolgoztatja karfiolszerű testtájait. Az edzés végére csurom víz vagyok és büdös, de ennek ellenére nagyon finom érzés: legurulok a hegyről kicsi kollégiumomba, veszek egy hideg zuhanyt, és utána tiszta fejjel, steril aggyal és illatos testtel vághatok neki az esti szertartásoknak. Ezek egyrészt az aktuális munkám befejezése az egyetemen kilencig, amíg nyitva még az iroda, aztán egy-egy esti kollektív sorozatnézés a lányokkal, aztán pedig a nyikorgó ágyban az édes alvás.

Ma persze megint nem jutottam a feladatok végére, de a holnap határtalan lehetőségeket tartogat magában, az is lehet, hogy hirtelen megtáltosodom, és kibüfögöm azt a 12 oldalas angol referátumot.

valkürök

Aggkorom hajnalán megint felfedeztem magamnak a zenei szenvedélyeket.

Péntek este, amikor már befejeződött a Márton-napi buli az oviban, János cimborámmal a Magyar Rádió Szimfonikusait hallgattuk meg Fischer Ádám vezényletével: Liszt A-dúr zongoraversenyét és a Wagner–Henk de Vlieger A Ring – szimfonikus kalandot.

A zongoraszólista egy nagyon aranyos, duci, és kicsit egy marabura emlékeztető zeneakadémiás fiú volt. Megjelenése alapján, a kicsit túlzóan hosszú frakkban jobban el tudtam volna képzelni a Kegyelet-egylet tagjaként, mint valódi, komoly zongoristaként. Nem játszott rosszul, de érzésem szerint zöld még egy kicsit. Az előadás sem tökéletesen állt össze, az első felében nem éreztem tökéletes összhangot a karmester és a srác között, de a zene akkor is átjön, ha nem tökéletes a prezentálás. Igazából azonban Wagner fogott meg.

Itt is akadozott néha a ritmus és az összetartás, de a POTE-aula pocsék akusztikája ellenére teljesen überdeutsch hangulatba kerültem. Rég nem hallgattam (és talán egyszer sem hallgattam végig) Wagner-operát. A mesét persze ismerem, és így nagyon érdekes volt beazonosítani a zenekari témákat. Sikerült, örültem is neki, és valahol az előadás kellős közepén teljesen belemerültem. Őrült nagy feszültséget teremtett az első pillanatban az előjáték rézfúvós felvezetése, és ez a feszültség egészen a végéig nem oldódott fel. Egy pillanatra megfeledkeztünk ezekről a disszonáns szubdominánsokról és szűkítettekről Sigfried és Brünhilde szerelmének pillanatában, de akkor is megmaradt a húrok elektromos villáma. A szerelmesek melódiájának szörnyen hollywoodi harmóniája alatt is vártam a nagy-nagy robbanást. No, meg is érkezett, meg is könnyebültem, és szegény évfolyamtársam megrökönyödésére hazafelé is a valküröket danásztam. Majd egyszer, ha piros hó esik és épp nem kell őrülten vizsgára tanulnom, áttanulmányozom a Niebelungokat. Tyr a kedvencem, amúgy.

well done

Lakonikusan: letettem az utolsó harmadéves vizsgámat. Ötödéves vagyok. Van összefüggés.