családi bonsai

Ugyan Buda a székesfőváros politikailag korrektebb és mérsékeltebb részévé vált, kicsiny családunkkal (Péter, Anyus, Endi, Simi, Bandi, Kati, Eszter, Zsombor és Ajti) mi is nyakunkba vettük az országot a hétvégére, és hazafias kirándulást rendeztünk a Felvidék egészen határközeli részén, Esztergom és Komárom környékén.

Csütörtök reggel indultunk. A visegrádi vár alatt találkoztunk, aztán meg sem álltunk Esztergomig. Endrével, Esztivel és Anyussal kiültünk a székesegyház mögötti támfal tetejére, és elcsodálkoztunk a párkányi gyártelep romantikáján. A férfi szakasz aztán megpróbált feljutni a toronyba, de oly soká tartott, hogy alig győztük kivárni őket.

Innen indultunk tovább Bart községbe a szállásunkra, amely a határ másik oldalán található egész helyes kis falu. (Mulatságos a szlovák neve, Bruty, és amikor útbaigazítást kértünk egy kedves magyar fiútól, ő mosolyogva javította ki Endrét: fonetikusan inkább brutínak kellene ejteni.) Ott rögtön megbarátkoztunk a helyes kutyakölykökkel. Az egyik – Szotyi – rövid szőrű, barna dakszli, a másik – Drazsé – inkább az apukára ütött: kétszerakkora, szőrös és folyton legázolja a kistestvérét. Aranyosak voltak, ahogy körbeugráltak minket. Este családi válogatottunk jól kikapott. Morcos lettem kicsit, mert hosszú éveken keresztül sosem rúghattam labdába, mostanában viszont úgy döntöttem, hogy nem hagyom mellőzni magam. Viszont hiába álltam be a csapatba, sosem kapok labdát. Endre szerint azért, mert ha helyzetbe hoznak folyton elbénázom, de hogy is tudnék jól teljesíteni, ha semmi rutinom nincsen.

Pénteken előbb a bényi csodálatos Árpád-kori rotundát és a mellette épült román stílusú, kéttornyos nagytestvérét csodáltuk meg. A fiúk eltűntek a mocsarasban, de összeszedtük őket, így mehettünk tovább Ógyallára a rózsaszínű, szecessziós Megyaszay templomhoz. Eztán következett híres Komárom bevétele. A szlovák oldalt jártuk be, a Jókai-Lehár kiállítást, a Klapka (Klapku) teret, a régi tiszti akadémiát. Délután a komáromi erődrendszer legrégibb darabját jártuk be, amely a Duna és a Vág összefolyásánál épült. Szegénynek nem tett jót, hogy a felszabadító szovjet hadsereg állomáshelyéül szolgált hosszú évtizedeken keresztül, mert erősen lelakták. Harcra buzdító feliratokat olvashattunk a falakon, a pincében embermagasságú szeméthegyek, a belső udvarról épphogy sikerült mára eltüntetni a kivégzések vérnyomait, derűs sétát tettünk.

Szombaton már hazafelé indultunk. Búcsút vettünk a meleg szobáktól és a kedves házigazdáktól, aztán elindultunk Komárom magyar fele felé. Erősen fújt a szél, hát reménykedtünk, hogy a hatalmas monostori erőd falai majd menedéket nyújtanak előle. Az erődben előbb a történeti kiállítást néztük végig, aztán próbáltunk elvonatkoztatni az étvágyunktól a sütöde tárlatán. Egész érdekes formájú kenyereket, süteményeket láttunk, és furcsa szerszámokat is. Nagyot kacagtam, amikor megtudtam, hogy tényleg van dübbencs nevű sütemény. Anyus kiskorunkban Dübbencs-sógornak nevezte Endrét, ha épp begurult az inggomboláson.

Az erőd hatalmas. Nem is győztük körbejárni. Az egyik szárnyban sínekre bukkantunk. Hamarosan érkezett rajtuk Simon és Ajtony is egy kocsiban. Sokáig tologattuk rajta egymást, az volt a legmókásabb, amikor a két kicsi tolt négyünket. Alig bírták, de fújtattak. Felmásztunk még a halmok tetejére, megcsodáltuk a Dunát, aztán lassan haza is indultunk.

Pécs-Harkány

Amikor a svájci jégtáncos Stephane Lambiel indokolását meghallottam, mellyel az EB-től való távolmaradását magyarázta, akkor jöttem rá, hogy ugyanaz a folyamat játszódott le bennem a tanulással kapcsolatban, mint benne a korcsolyázással: kiégtem. Nyilván rettenetesen nagyképű ez a fajta párhuzamba állítás, de az biztos, hogy az augusztus óta rajtam levő feszültség sokat rontott a sikeres államvizsgázási esélyeimen. Jelentem egy katartikus hétvégével sikerült ezeket valahogy kiszellőztetni magamból. A kezdet egy röpke másfél órás színes szélesvásznú bömbölés volt még csütörtök este. Természetesen nem bírtam tökéletesen magamban tartani, Anyus és és egy-két a szobám környékén megforduló cimborám is kapott a hisztiből. Utána jó volt, pláne, hogy nem is dagadt fel a szemem. A másik része fejem kiszellőztetésének pedig a Pécs-Harkány futóverseny teremtett alkalmat. Máma.

Beugróként szerepeltem az Uniqa biztosító csapatában, mert Eszter, aki eredetileg futotta volna a középső szakaszt, fájlalta a térdét. Próbáltam természetesen felszívni magam a hétvégére, de éreztem, hogy problémát fog okozni, hogy a polgár előtti héten egyáltalán nem mentem ki futni, előtte pedig olykor nekem is sajgott a lábam.

Olyan 8 km-re Pécstől kezdődött az etap. Egész jól indítottam. Beálltam két egész távot futó srác mellé, akik kellemesen egyenletesen futottak, de amikor az úton az egyik faluba értünk, akkor úgy megfájdult a térdem, hogy onnantól csak arra koncentráltam, hogy végigérjek, lehetőleg még egészben. Így aztán jóval a becsült idő után érkeztem bicegve a váltóponthoz, és hiába Viki és Csilla igyekezete, a csapat nem nagyon elől végzett, de lényeg, hogy lefutottuk. Persze jócskán elmaradtunk a fiúktól, akik 100 perc alatt simán végigdübörögtek a fürdőig.

Harkányban persze pancsoltunk is egy kört. Nem tetszett. Mi a fürdő nagyközönségnek szánt részében egy langyos (nem borzongatóan meleg) medencéjébe mehettünk csak be. Büdös volt, kén- és emberszag. Szerencsére ki lehetett úszni a szabad levegőre is, de ott nem tudtunk leülni, a térdem meg hasogatott ahogy csak bírt.

De a gyógyfürdő mégis csak hathatott rá, mert még a délután és az este folyamán két sprintet is sikerült teljesítenem. Előbb Eszter vonatát sikerült úgy elérnünk, hogy amíg a fiúk összeszedték a csomagját, ő pedig megváltotta a jegyet, addig én gyorsvonati sebességgel odaszáguldottam a kalauz bácsihoz, és lebeszéltem arról, hogy pontosan indítsa a szerelvényt. Este pedig, amikor beültünk a csapat egy részével az Uránia mozi kávézójába, induláskor Csilla busza érkezett kicsit hamarabb a vártnál, és így ott is nekirugaszkodtunk. Most jöhet az ápoló Fastum-gél, utána pedig a reménykedés, hogy hamarosan rendbe jön, mert egyelőre nem igazán megy a gyaloglás, lépcsőkről, emelkedőkről nem is beszélve. Valószínűleg futócipő-probléma állhat a dolog hátterében, de ezt csak akkor tudom meg majd biztosan, ha megtalálom a csodás szürke csukám és két-három hét edzés után sem lesz semmi baja benne kényes lábacskámnak. Persze a bicegés sem utolsó, egész formás sétabotokat lehet kapni. Szerintem egészen romantikusan állna nekem.

polgári jog államvizsga

Megmérettem és könnyűnek találtattam.
Októberi diploma.