Elsején vagy tizenkét órát töltöttem odahaza - ebből az éjszakát Simivel és Endivel együtt a galérián, ami nagyon megdobogtatta testvéri szívemet - aztán egyből költöztem is tovább, Pécsre. A pakolás már rutinfeladat, egykettőre eltakarítottam a nappali közepén levő htalmas kupacot, aztán nagy bőrönddel és nagy hátizsákkal, valamint lelkes öcsémmel felszerelkezve lezötyögtem a mediterrán hangulatok városába.
A hétvége - és a pünkösd - nagyrészt a berendezkedéssel telt. Újra visszatértem a Collegium Seraphicum évszázados falai közé, három évvel ezelőtti szobámba - amelyiknek penészes a plafonja és kicsit dohos az alapillata - ahogy régen is, két elsőéves bölcsészlány közé. Ági történelem-néprajz szakos, Janka magyar-történelem, hát kicsit olyan, mintha megállt volna az idő. Szerintem egész jól viselték, hogy rájuk törtem. Teljesen jól megvagyunk, főleg Janka nőtt a szívemhez, mert egy sportnő - biciklizik, futkos, motorozik össze-vissza - és már kétszer köröztünk együtt az Universitas kollégium melletti focipálya salakján. De egy szavam nem lehet Ágira sem, aki hétfőn végigücsörögte a szaladásomat a pálya szélén. Szeginy kórházban volt a múlt héten, de végre visszatért hozzánk, és most teljes a csapat. Amúgy élvezem őket. Vagányak.
Az egyetemre csak kedden tudtam betörni. Előbb kétnapos küzdelem kezdődött a tanulmányi osztállyal, akik elsinkófálták egy öt hónapja beadott kérélnyemet, de nem hagytam magam, és most nagyszerű élmény lett nekem, hogy engednek vizsgázni. Vincze Pap Gergő, szakkollégiumos cimborám közölte is, hogy nem vagyok teljesen normális, amikor örülök a büntetőeljárásjog szigorlatomnak. Az egyetemre rohangálás viszont tényleg nagyszerű volt, majdnem mint egy diadalmenet, mert akivel összefutottam, mindenki nagyon kedvesen fogadott és úgy tűnt, tényleg örülnek annak, hogy visszatérem. Még persze vannak barátaim, akik sűrű havazásaik miatt még nem bukkantak fel, de nem ússzák meg ők sem a nagy találkozást.
Múlt hétvégén visszautaztam egy rövid vizitre a székesfővárosba. Nem annyira a feltúrt Fő utcát akartam megcsodálni, fontos események szólítottak haza. Szombat délután a rendkívül szeszélyes időjárás ellenére is megtartották a Mórricz Zsigmod Gimnázium ötvenedik évfordulójára rendezett kerti partyt. A húsokat nem láttam, amik elvileg kinn készültek az udvaron, viszont találkoztam az osztálytársaim egy részével, meg egy-két évfolyamtárssal, barátokkal, tanárokkal. A legviccesebb az volt, hogy Magyar Tünde, kedvenc magyartanárom nem ismert fel. Pedig nem is olyan régen még Anyussal is kitárgyaltak, de a fejem úgy látszik mégiscsak változott valamit hat év alatt. Osztálytalálkozó után Marcival beszélgettem sokáig, a makacsul zuhogó eső elől elmenekülve az Angelika rejtekében.
Vasárnap kiglancolva és tökéletesen pontosan érkeztünk Alsóbereckibe, Darvas Szilárd (az ifjabb) keresztelőjére. A szertartás sok vidám percet szerzett nekem. A keresztelés során a lelkész Sámuel próféta születésével vont párhuzamot, úgyhogy ezentúl történhet bármi, a gyermeket Samunak fogom nevezni. Az igehirdetésben viszont a teológus kicsit elszállt, jött ment a sátán, meg mindenféle harci eszközök, az igazságosság elérésének az öve, a megigazulás pajzsa, a nemtommi sisakja és kardja. Azon kellett vigyázni, hogy nehogy hangosan nevesek fel, mert aztat nem biztos, hogy tolerálta volna a tisztes gyülekezet. A bébi viszont nagyon aranyos volt, sokat voltam vele. Nagyon husi, mosolygós és beszédes. Majd ha lesznek, közlök róla képeket is.
A kollégiumban egyelőre az átállással küzdök. Nagyszerű, hogy a jövő héten mehetek vizsgézni, de egyelőre nagyon nehezen megy a tanulás. Futok minden nap, egyre jobbakat - szerda este Zsolt nem bírta követni pár másodpercig az ütemváltásomat, próbálom kivonni magam a fociláz alól, meg igyekszem visszafogni hihetetlen csokiéhségemet.
Tessék nekem szorítani, mert ez a 15 vizsga nem lesz valami sétagalopp!
