Újra itt, újra locsogok, újra szétszórom a gondolataimat a világba. Ezúttal már a mediterrán végekről, a forrongó Magyarországról, a vidám alagsorból a harmonikahangú szobából. A nyarat majd bepótolom, később megmutatom a csodaszép erdélyi tájakat és nem kevésbé érdekes templomokat, ahol jártunk, de most nem szeretnék emlékezni. Induljon a kaland, mint januárban, csak ezúttal nem az ismerkedés, a külföld lesz az utazás iránya, hanem igencsak a belföld. Utazás az egyetem, a vizsgák, a diploma felé, és a koponyám körül.
Az ember megáll a tizedik emeleten, vesz egy nagy lélegzetet, lép egyet, a semmiben áll, és aztán zuhan. Csodás érzés, mert büszke vagyok magamra. A levegő csiklandoz, az emeletek jönnek, jönnek, és lassan erőt kell gyűjteni a leéréshez. Augusztusban kezdtem. Nemzetközi jog, majd szociális jog, aztán kereskedelmi jog, majd szellemi tulajdonjog, európai közjog, polgári jogból a dologi és az öröklési rész, társadalombiztosítási jog, és most három emelettel a vége előtt reménykedek, hogy csak lesz valahol egy matrac a végén, mert a munkajog szigorlat hátra van – pénteken, és hátra van a nemzetközi és európai magánjog – kedden – és még a polgári eljárásjog is fenyeget. De csak mint Utcaseprő Beppo: egy lépés, egy söprés, egy szusszanás. Most a szusszanásnál tartok. A lustaságom megint elborított. Időnként én is képes vagyok elkirchesedni, de most nem lehet csak azzal foglalkozni, ami jól esik, és ez bizony kemény dolog.
A József utcában lakom, egy óvoda alatt az alagsorban hetedmagammal, de a szobán csak hárman osztozunk. Rékát jobban ismerem, mert vele már ez a harmadik hetem együtt, Viki csak múlt hétfőn érkezett. (Kedves lányok, de ismerem magam, rövid idő alatt bárkivel képes vagyok konfliktusba kerülni.) A másik szobában négyen laknak, az ovi fölött meg még páran, akikkel a konfliktus össze is jött tegnap. Idelenn ugyanis már régóta, albérletszerűen laknak lányok, a többi szobát pedig a gazda, a Kolping általában egy-két éjszakára megszálló turistáknak, levelezősöknek szokta kiadni. Mi, jogászok (fenn az emeleten mindenki, idelenn meg ketten Rékával) úgy kerültünk ide, hogy a Boszorkány úton levő épp felújítás alatt álló kollégium helyett itt bérelt szobákat a hallgatói önkormányzat. A régieknek új lett a helyzet, hiszen sokkal többen vagyunk, ráadásul odafönn még nincs mikro és tv, így a fentiek lejárnak melegedni, meg informálódni.
Már megismerkedtünk egy Dávid nevű fiúval is, aki édesanyja csomagjait melegíti rendszeresen idelenn, gondosan ügyelve arra, hogy hiányos öltözékben jelenjen meg. Ismerjük a papucsát, a felsőtestét is. Bűbájos is volt egészen addig, amíg egyik este bizony ki nem zártuk. Úgy történt, hogy a téren – ami innen alig pár száz méter – a város morálisan érzékenyebb és kevésbé álmos fele tüntetett az éjszaka közepéig. Ott volt barátunk is harmadmagával, vidámak is lettek, és hajnal 1 és 2 között bezörgettek az ablakon, hogy engedjük le őket a zárt alagsorlépcsőn, hadd nézzék a híreket. No erre a másik szoba politikailag teljesen érzéketlenül reagált, hiába a dörömbölés és az elítélő megjegyzések. Dávid háborgásait tegnap is hallgathattunk, a fenti lányokkal viszont hosszas diplomáciai csavarokkal (nyílt levél, verbális konfliktus, parlamenterek) végül kibékültünk. A feleségeket ma már teljes egyetértésben bambultuk végig.
Szóval csupa kaland idelenn, szeretem is, csak hétvégén borulok el, amikor mindenki hazamegy, én pedig egyelőre még mindig ló nélkül, magányosan, valamelyik kupac jogtudóssal birkózom és próbálok jellem maradni, mint a kémény. Tessék szurkolni, mert az akaratom hézagos, és megígérem, hogy ha valami világrengető történik beszámolok róla. Ha pedig rámtör a világfájdalom, akkor beleszórom az éterbe, hadd búsítson. Piazzola akkordjai visítanak és dalolnak a kezem alatt. Elandalít, egészen romantikussá teszi a munkaszerződés tartalmi elemeinek a boncolgatását. Beleborzongok a kritériumkatalógusba. Annyira finom!
Az ember megáll a tizedik emeleten, vesz egy nagy lélegzetet, lép egyet, a semmiben áll, és aztán zuhan. Csodás érzés, mert büszke vagyok magamra. A levegő csiklandoz, az emeletek jönnek, jönnek, és lassan erőt kell gyűjteni a leéréshez. Augusztusban kezdtem. Nemzetközi jog, majd szociális jog, aztán kereskedelmi jog, majd szellemi tulajdonjog, európai közjog, polgári jogból a dologi és az öröklési rész, társadalombiztosítási jog, és most három emelettel a vége előtt reménykedek, hogy csak lesz valahol egy matrac a végén, mert a munkajog szigorlat hátra van – pénteken, és hátra van a nemzetközi és európai magánjog – kedden – és még a polgári eljárásjog is fenyeget. De csak mint Utcaseprő Beppo: egy lépés, egy söprés, egy szusszanás. Most a szusszanásnál tartok. A lustaságom megint elborított. Időnként én is képes vagyok elkirchesedni, de most nem lehet csak azzal foglalkozni, ami jól esik, és ez bizony kemény dolog.
A József utcában lakom, egy óvoda alatt az alagsorban hetedmagammal, de a szobán csak hárman osztozunk. Rékát jobban ismerem, mert vele már ez a harmadik hetem együtt, Viki csak múlt hétfőn érkezett. (Kedves lányok, de ismerem magam, rövid idő alatt bárkivel képes vagyok konfliktusba kerülni.) A másik szobában négyen laknak, az ovi fölött meg még páran, akikkel a konfliktus össze is jött tegnap. Idelenn ugyanis már régóta, albérletszerűen laknak lányok, a többi szobát pedig a gazda, a Kolping általában egy-két éjszakára megszálló turistáknak, levelezősöknek szokta kiadni. Mi, jogászok (fenn az emeleten mindenki, idelenn meg ketten Rékával) úgy kerültünk ide, hogy a Boszorkány úton levő épp felújítás alatt álló kollégium helyett itt bérelt szobákat a hallgatói önkormányzat. A régieknek új lett a helyzet, hiszen sokkal többen vagyunk, ráadásul odafönn még nincs mikro és tv, így a fentiek lejárnak melegedni, meg informálódni.
Már megismerkedtünk egy Dávid nevű fiúval is, aki édesanyja csomagjait melegíti rendszeresen idelenn, gondosan ügyelve arra, hogy hiányos öltözékben jelenjen meg. Ismerjük a papucsát, a felsőtestét is. Bűbájos is volt egészen addig, amíg egyik este bizony ki nem zártuk. Úgy történt, hogy a téren – ami innen alig pár száz méter – a város morálisan érzékenyebb és kevésbé álmos fele tüntetett az éjszaka közepéig. Ott volt barátunk is harmadmagával, vidámak is lettek, és hajnal 1 és 2 között bezörgettek az ablakon, hogy engedjük le őket a zárt alagsorlépcsőn, hadd nézzék a híreket. No erre a másik szoba politikailag teljesen érzéketlenül reagált, hiába a dörömbölés és az elítélő megjegyzések. Dávid háborgásait tegnap is hallgathattunk, a fenti lányokkal viszont hosszas diplomáciai csavarokkal (nyílt levél, verbális konfliktus, parlamenterek) végül kibékültünk. A feleségeket ma már teljes egyetértésben bambultuk végig.
Szóval csupa kaland idelenn, szeretem is, csak hétvégén borulok el, amikor mindenki hazamegy, én pedig egyelőre még mindig ló nélkül, magányosan, valamelyik kupac jogtudóssal birkózom és próbálok jellem maradni, mint a kémény. Tessék szurkolni, mert az akaratom hézagos, és megígérem, hogy ha valami világrengető történik beszámolok róla. Ha pedig rámtör a világfájdalom, akkor beleszórom az éterbe, hadd búsítson. Piazzola akkordjai visítanak és dalolnak a kezem alatt. Elandalít, egészen romantikussá teszi a munkaszerződés tartalmi elemeinek a boncolgatását. Beleborzongok a kritériumkatalógusba. Annyira finom!
